Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. vállalati kommunikációs vezetője lapunknak kifejtette: a keddi belső tájékoztatás megerősítette a már korábban elhangzott információkat, mely szerint a rotációs munkarendről a kétcsoportos kétműszakos munkarendre történő átállás szükségessé tette, hogy a decemberi leállásig - ideiglenesen - átszervezzék a műszakrendet, ami után január 5-étől átálljanak az említett új munkarendre.

Ruska szerint a „megszüntetésre ítélt harmadik műszak" „végleges elbocsátástól tartanak" kijelentések valótlan állítások, hiszen a tájékoztatás csupán arról szólt, hogy a harmadik műszak következő munkanapja december 19 lesz. A csoportos létszámleépítés keretfeltételeinek kidolgozására továbbra is közös konzultáció zajlik az üzemi tanács és a vállalat vezetése között.

A kedden hazaküldött műszakban dolgozókat így ugyanolyan mértékben érintheti a létszámleépítés, mint a további két másik csoportban dolgozókat, hiszen az elbocsátási szint minden műszakra egyformán fog vonatkozni. A harmadik műszak dolgozóinak hazaküldése csupán az ideiglenes munkarend következménye, technikai, szervezési kérdés, nem áll összefüggésben az elbocsátással - tette hozzá Ruska Viktória.

"A technikai szüneten lévők csak alapbért kapnak, ami 20-25 ezer forint kiesést jelent" - mondták el a hazaküldött dolgozók az MTI-nek, akik szerint "temetői hangulat" uralkodik az üzemben.

Az MTI birtokába került dokumentumban a személyzeti igazgató, Izsák György tájékoztatja a munkavállalókat, hogy "a vállalati költségtakarékossági intézkedéseknek megfelelőn" január 5-től 13 magyar és 12 szlovák településről megszünteti a munkásszállítást a Suzuki. A listán kisebb falvak mellett Tatabánya, Tata és Komárom is szerepel.

A gyár ajánlata szerint a szerződéses járatokra a munkások a lakhelyükhöz közeli megállóban szállhatnak fel. Tatabányai dolgozók elmondták, legközelebb Süttőn lehet felszállni a buszra, a megállóig közös autózást szerveznek majd.

A buszjáratok megkurtításának okait tudakoló kérdésünkre azt válaszolta a kommunikációs vezető, hogy a vállalati buszjáratok útvonalainak rövidítését közzétették, hiszen költségtakarékossági okokból felül kellett vizsgálni, hogy melyek azok az útvonalak, települések, ahonnan alig néhány, bizonyos esetekben egy dolgozó közlekedik. A vállalat hozzá fog járulni a 30 kilométernél távolabbi településekről bejövők (tömeg)közlekedési költségeihez, valamint továbbra is biztosítja a lehetőséget, hogy a 30 kilométeres útvonalon túl lakó dolgozó a településéhez legközelebb eső vállalati buszra felszállhasson. A településlista is mutatja, hogy a földrajzi távolságot, és a költséghatékonyságot figyelembe véve szervezik át járatatokat - mondta Ruska Viktória.

A munkások szerint költségtakarékosság indokolja azt a rendelkezést is, hogy két hónapig megkapja a fizetését az, aki december 19-ig önként leszámol, ugyanis a gyárnak ekkor nem kell végkielégítést fizetni, ami három évente egy hónapnyi fizetés - írta az MTI.

A vállalat hivatalos bejelentése szerint december 8-tól két műszakban termel tovább a Magyar Suzuki Zrt., az intézkedés miatt 1179 fős létszámleépítést közöltek az üzemi tanáccsal, utóbb az elbocsátottak tervezett számát 1.200 főre módosították. A korábbi tájékoztatás szerint az intézkedéseket a rendelési mennyiségek drasztikus csökkenése indokolja, az elbocsátás a gyártáshoz kapcsolódó irodai munkaköröket is érinti.