Továbbra is vannak érvek a villanyautók mellett és ellenük. Utóbbiak közé tartozik a magas ár mellett többek között az, hogy bár bővül az áramkúthálózat, még mindig kevés az olyan nagy teljesítményű villámtöltő, amellyel a villanyautók 30-60 perc alatt legalább 80 százalékosra feltölthetőek. Plusz korlátozott a hatótávolságuk.

Ugyanakkor egyre több gyártó jelenik meg a korábbinál nagyobb hatótávolságú villanyautóval. A Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza most megnézte, hogy a 300 kilométeres távolságra hitelesített elektromos VW Golffal mennyibe kerül az autózás.

Mennyit megy?

Az elektromos Golf leginkább azoknak való, akik nem akarják, hogy a többi autós tudja, hogy villanyautóval közlekednek. Bár a felirat (e-Golf) ezt elárulja és van még néhány különbség, de simán nézhető átlagos Golfnak.

Az autóra 300 kilométeres hatótávolságot ígér a gyár, a gyakorlatban ez inkább 230-270 kilométer körüli szintet jelent, utóbbit például nyáron klímával is tudja. Ez azért fontos, mert a klímahasználat az elektromos autók hatótávolságát csökkenti, ugyanígy a téli hidegben kisebb a hatótávolságuk és hosszabb idő ezeket feltölteni.

A hatótávra vonatkozó adatokról elmondható, hogy több - sztrádát, országúti részt és városi szakaszt is tartalmazó - etapon 266 kilométert lehetett megtenni az autóval normál vezetési stílussal. A fenntartásra visszatérve és egyszerűen fogalmazva az elektromos Golf esetében előre ki kell fizetni az autózás árát, később ugyanis a fenntartási költségek minimálisak.

Az e-Golf fogyasztása városi körülmények között durván 13-16 kilowattóra között mozog, ultratakarékos megoldással ez 13 kilowattóra alá szorítható. A sztrádán 120-130 km/h-nál viszont már 17-20 kilowattórára ugrik a számláló. Ezt érdemes forintosítani, még akkor is, ha egyelőre a töltők nagy része ingyenes. (Kivétel többek között a Mol, az olajcég ugyanis ma már a kisebb kapacitású töltésért 1990, a nagykapacitásúért, amellyel 30-40 perc alatt 80 százalékos töltöttség elérhető 2990 forintot számláz.)

600 forintért, azaz kevesebb mint 2 liter üzemanyag árából 100 kilométer

Kalkulációban nem vettük figyelembe az ingyenes töltést, mert többéves időtávon nem reális, hogy ez így maradjon, napi szintű használatnál pedig érdemes otthon kiépíteni a villanyautó töltéséhez szükséges rendszert. (Előfordulhat, hogy a jelenlegi hálózat nem alkalmas erre, ha pedig valaki a társasházban szeretné ezt megoldani, az szintén nem egyszerű feladat, ez egy másik cikk témája lesz.)

Töltés az egyik áruházi parkolóban - Fotó: Buksza / Csernátony Csaba

Az áramdíjnál a KSH lakossági, kedvezmények nélküli átlagtarifával számoltunk, így jött ki, hogy 100 kilométer városi használat esetén 5-600 forint körüli kiadás adódik, sztrádázásánál ugyanez 700 forint lesz. Csak az üzemanyag tehát durván kevesebb mint 1,5-2 liter gázolaj vagy benzin árából kijön.

Elemes vs. hagyományos

Mit tudnak ehhez képest a hagyományos Golfok. A benzines Golfok listaára 5,8 millió forintról, a dízeleké 6,4 millióról indul, ehhez képest az elemes Golfnál 12,4 millió szerepel az árcédulán. Igaz, a villanyautó jobban felszerelt és az árából lejön a 1,5 millió forintos állami támogatás. Összességében egy 7 millió forintos, 5 literes (dízel) vagy egy 6 literes (benzin) fogyasztású Golffal összevetve évente nagyon sokat kell közlekedni az autóval, hogy megérje a villanyautót választani, évi 30-45 ezres futásteljesítménynél 5-7 év alatt térül meg a többlet. Ez az időszak azonban jelentősen lerövidülhet egyrészt amiatt, hogy sok helyen még a töltés, a legtöbb helyen pedig a parkolás is ingyenes villanyautóval. További mérsékli a "futamidőt", hogy jóval alacsonyabbak a szervizköltségek az elektromos autónál, a forgalmazó Porsche Hungariától kapott szervizköltség-becslés szerint ez 100 ezer kilométerenként 174 ezer forint. Ez a hagyományos autóknál többe kerül.

Töltés az újbudai villámtöltővel - Fotó: Buksza / Csernátony Csaba / Napi.hu

Tehát ugyan drágább az elemes Golf, de a többletért cserébe sokkal alacsonyabb kiadást jelent a fogyasztás. Az átlagos autózási szokások esetében viszont pusztán a kiadásokat nézve nem éri meg. Évente 15 ezer kilométernél akár 12-15 évig tarthat a megtérülés. Ugyanakkor, aki tényleg sokat autózik, városban és van megoldás a töltésre (otthoni töltő, vállalati parkolóban lévő töltő stb.) azoknál reális választás lehet. Akár cégeknek is, részben azért, mert a villanyautóknál nincs cégautóautó. A választás előtt mindenesetre érdemes matekozni. Esetleg választani vagy várni az olcsóbb elektromos autókra, amelyekkel majd egy későbbi cikkben szintén foglalkozunk.

Részletesebben az elektromos Golfról és a konkurenseiről a Totalcar cikkeiben olvashat például itt és itt.

Címlapfotó: Töltés a Budai Vár alatt (Bécsi kapu) lévő áramkúton - Buksza / Csernátony Csaba / Napi.hu

Megjegyzés: A fenti kalkuláció le van egyszerűsítve. Az autók fogyasztása - legyen szó villanyautóról vagy hagyományosról - nagyban függ a vezetési stílustól. Az autók ára és értékvesztése pedig a piaci körülményektől, amelyek alakulását többéves időtávon nem lehet előre jelezni, ahogy az üzemanyagok árának változását sem.