Miközben már bontják az etyeki rakétasilókat, hogy helyükön korszerű filmgyár épülhessen, még három óriási stúdió építését kezdték meg. Nem utolsósorban a húszszázalékos adókedvezmény miatt egyre több forgatócsoport jönne Magyarországra, ha lenne elegendő nagyméretű filmstúdió. Az Etyekwoodnak becézett komplexum építése már megkezdődött, benne hat nagyméretű stúdió kap helyet, 37 milliárdos beruházással készül el, igaz, nem 2005 végére, ahogy korábban ígérték. Már majdnem kész a Pomáz melletti Stern filmstúdió. Ott két műterem épül, ezek alapterülete 1500 és 2300 négyzetméter lesz. A közelmúltban született döntés a budapesti Népszigeten felépülő filmes központról is. Az egyelőre még nem nyilvános tervek szerint az Origo névre keresztelt vállalkozás öt stúdiót húz fel, részben a volt hajógyári üzemépületeket felhasználva. A legnagyobb műterem itt is csaknem négyezer négyzetméteres lesz. Még ennél is kevesebbet tudni a negyedik, Bicske közelébe tervezett Apolló filmközpontról, amely a Sorstalanság című film első produceréhez, Barbalics Péterhez köthető. Úgy tudjuk, hogy 17 milliárd forintos beruházást terveznek.