A cégbíróságon fellelhető jegyzőkönyv szerint a közterületi reklámokkal foglalkozó Publimont Kft.  ügyvezetője a március 20-án tartott taggyűlésen bejelentette, hogy a cég az előző évben 1,05 milliárd forintos adózott eredményt ért el. A tulajdonosok egyhangú döntésével a teljes összeget kifizetik osztalékként - írta az Origo. A több mint egymilliárdos nyereség hatalmas ugrást jelent a cég történetében, a Publimont (korábbi nevén Europlakát) ugyanis 2010-ben az akkori beszámolója szerint ennél még jóval kevesebb, 340 millió forintos adózott eredményt ért el, 2009-ben viszont még veszteségesen tevékenykedett.

A cég a hazai közterületi reklámpiac egyik legnagyobb szereplője. Három tulajdonosa van, két cég és egy magánszemély. A két cég áttételesen Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik, aki a kilencvenes évek közepén a Fidesz gazdasági igazgatója volt, az első Orbán-kormány idején több évig az adóhivatalt vezette, és a párt több politikusa szerint jelenleg is fontos gazdasági háttérembernek számít. A harmadik tulajdonos a kiterjedt üzleti érdekeltségeiről ismert Nyerges Zsolt, akinek testvére januárban politikai főtanácsadó lett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban - olvasható a hírportál cikkében.

A Publimont 2010-ben kezdett megerősödni, a kormányváltás óta több állami cég és intézmény köztéri reklámjainak jelentős része e vállalkozás felületein jelent meg (mint például a Szerencsejáték Zrt., Magyar Villamos Művek, Magyar Turizmus Zrt., Magyar Posta).

A Publimontnak a tavaly közzétett üzleti beszámolója szerint 2010-ben 2,79 milliárdos bevétele volt, és a taggyűlési jegyzőkönyvből megismert egymilliárdos nyereség arra utal, hogy 2011-ben ezt jócskán sikerült felülmúlnia. A pontos szám egyelőre nem ismert, a cégeknek az üzleti beszámolójukat ugyanis csak május végéig kell leadniuk.

A Publimont egyik versenytársának vezetője szerint az egymilliárdos nyereség rendkívülinek számít, a céghez befutott piaci információk szerint ugyanis a köztéri reklámcégek többsége tavaly veszteséget termelt, vagy legfeljebb nullszaldós eredményt ért el - írta az origo.hu.