A kassza vezetője, Lukács Marianna a lépést azzal indokolta, hogy ezzel is segíteni szeretnék az egészségtakarékosságot, amire véleményük szerint nem csak a most bevezetett és várható megtakarítási intézkedések miatt, hanem az életciklusok figyelembe vételével is nagy szükség van. Mint kifejtette: idősebb korban ugyanis egyértelműen nőnek az egészségügyi kiadások, amire célzottan is érdemes - kamatadó mentesen, sőt a kétéves lekötési lehetőség kihasználásával adókedvezmény igénybevétele mellett - félretenni.

Lukács kiemelte: a profitkényszer hiánya és a mind gazdaságosabb üzemméret a patikakártyát használó családoknak az elmúlt évtizedben összesen 1,1 milliárd forint költségmegtakarítást jelentett. Ezzel az összeggel egy az egyben tagjaink egészségkiadásaihoz járulhattunk hozzá - nyomatékosította. Az induláskor még 15 százalékos levonás terhelte a befizetéseket, ezt követően azonban folyamatosan mérséklődött a költségszint.

A Patikapénztár a szektorban elsőként, 2004-ben vezette be a havonta újra induló sávos költséget, és ekkor indította el egyedülálló, évente ismétlődő születésnapi akcióját, amelynek keretében az év végi befizetések élveznek kedvezményt (ezt a tradíciót a válság sem akasztotta meg, tavaly pedig akár a teljes évi személyi jövedelemadó kedvezményt kitöltő 330 ezer forintos befizetés esetén is maximum egyezer forintot vont le a pénztár költségként). Mindezek következtében a befizetéseket ma már csak fele annyi költség terheli, mint az induláskor.