Fejlődő gazdaság és szigorodó cégjogi környezet ide vagy oda, úgy tűnik, hogy még mindig nagyon sok tisztogatni való van a hazai cégvilágban - véli Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. A cégbíróság jogerősen megállapított, ki nem elégített hitelezői követelések, adótartozás, és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilthat el magánszemélyeket a cégügyektől.

A 2018-as eltiltások száma 13 ezer fölé emelkedett, ami magasabb, mint a 2017-es érték, de nem lóg ki lényegesen a korábbi évek trendjéből. A helyzet tehát lényegesen nem romlott, de úgy tűnik, a hazai üzleti etikán és a cégek likviditási helyzetén továbbra is lenne mit javítani. Az eltiltások elviekben tisztító hatásúak, hiszen a személyeket öt évre eltiltják a cégvezetési, cégképviselői jogkörtől és egyes tulajdonosi szerepköröktől is.

Az eltiltások száma beállni látszik, ami két dolgot jelenthet, egyrészt, hogy az intézkedésnek nincs túlzott megelőző ereje, de jelentheti azt is, hogy a hazai cégjogi adminisztráció sávszélességén jelenleg ennyi esetszám fér át. 2015 óta évi 12-13 ezer eltiltás történt, ami azt jelzi, hogy 2019 végére tetőzhet az eltiltottak száma 62 ezer körül. Az ezt követő időszakban már sok lesz a lejáró eltiltás is, ami kiegyensúlyozza az újonnan eltiltottak számát - olvasható a közleményben.

Cégvezetéstől eltiltott személyek
ÉvÚjonnan eltiltottak száma (fő)
2010479
2011702
20121139
20131991
20145147
201512 554
201613 015
201712 184
201813 020
Forrás: Opten

A regionális bontásban az látszik, hogy Budapesten és Pest megyében tömegesek az eltiltások, de ez nem meglepő, hiszen itt a cégek száma is magas. Szintén magas az eltiltások száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Fejér és Hajdú-Bihar megyében.

Eltiltott személyek megyénként
MegyeEltiltottak száma (fő)
Főváros14 372
Baranya
1475
Bács-Kiskun1882
Békés
868
Borsod-Abaúj-Zemplén562
Csongrád1142
Fejér
2451
Győr-Moson-Sopron986
Hajdú-Bihar2198
Heves
1216
Komárom-Esztergom1649
Nógrád849
Pest
7430
Somogy
1112
Szabolcs-Szatmár-Bereg1725
Jász-Nagykun-Szolnok1100
Tolna661
Vas412
Veszprém1033
Zala
513
Egyéb/Külföld/Ismeretlen8770
Forrás: Opten