Hiába hatalmas a MÁV ingatlanvagyona - földjei értéke 30-40, épületeié mintegy 80 milliárd forint -, ezek többsége forgalomképtelen (mintegy 16 ezer földrészlet, körülbelül ugyanennyi épület és további csaknem százezer kisebb-nagyobb építmény van a társaság nyilvántartásában).

Ami eladható volt, annak nagy részétől a MÁV már megvált, értékesíthető ingatlanvagyona így alig maradt - olvasható a Népszava mai számában.

A MÁV-vagyon jelentős része ingatlanokban fekszik: mintegy 16 ezer földrészlet, körülbelül ugyanennyi épület és további csaknem százezer kisebb-nagyobb építmény áll a társaság nyilvántartásában.

A néhány négyzetméteres őrháztól a több ezer négyzetméteres javítócsarnokig sok minden megtalálható a leltárban - írja a lap. Az eladásokból tavaly és az idei év eddig eltelt időszakában csupán 2-2 milliárd forint bevételt ért el a MÁV, és ezek is több száz apró tételből jöttek össze.

A cikk szerint az Andrássy úti székházat harmadszorra hirdetik meg, annak ellenére, hogy jó adottságú, nagy értékű épület. A lap szerint tévedés az, hogy nincs pontos nyilvántartás a vagyonról; a hasznosítást nem ez, hanem a 16 éve rendezetlen tulajdonjogi viszonyok nehezítik.

Az új MÁV-irodaházról Buzinkay Tamás, a MÁV Zrt. ingatlangazdálkodási igazgatója a Népszavának elmondta: soknak tűnhet érte a havi százmilliós bérleti díj, de ez piaci ár. A lap információi szerint a következő 3-4 évben néhány tízmilliárdos értékű ingatlaneladás várható.