A fedett rész nélkül üzemelő budapesti strandok brutális júniusi lejtmenete kizárólag a kedvezőtlen időjárásnak tudható be, hiszen az első öt hónapban 9-21 százalék közötti forgalomnövekedést jeleztek a fürdők - foglalta össze a helyzetet a lapnak  Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. értékesítési és marketingigazgatója.

Júniusban a forgalom visszaesése ellenére az összbevétel nem csökkent.

Máris megmutatkozott tehát a fürdőfejlesztések jelentősége - írja a lap -, az esős, hideg júniust a beltéri részekkel bővült, négy évszakos üzeművé tett Palatinus és a Paskál megúszta a tavalyinál 17-18 százalékkal kevesebb vendéggel, míg a Római-parti strandra és Pünkösdfürdőre 58-62 százalékkal kevesebben váltottak jegyet az elmúlt hónapban.

Azok, akik a természetes vizeket szeretik, nehezen használhatták ki fürdésre az elmúlt heteket. Pedig idén kiváló a vízminőség a legtöbb vízparton.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.