Pénteken Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Andrejev Andrej Anatoljevics, a Metrowagonmash Nyrt. vezérigazgatója aláírták az M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítéssel egybekötött felújításáról és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállításáráról szóló szerződést - közölte a BKV.

A BKV - a kormány és a főváros támogató döntését követően - 2014. november 22-én írta ki a vonatkozó tendert, amelyről 2015. július 8-án döntés született. Az érvénytelen ajánlatot benyújtó Skinest Rail AS jogorvoslati eljárást kezdeményezett, a BKV kérelmére azonban 2015. augusztus 5-én a Közbeszerzési Döntőbizottság végzésével engedélyezte a szerződés megkötését.

A Fővárosi Közgyűlés az M3 metrójárművek felújítása érdekében felhatalmazta a BKV-t a közbeszerzési eljárás eredményhirdetésére és a kapcsolódó szerződés megkötésére, valamint kötelezettséget vállalt arra, hogy a szükséges fedezetet biztosítja.

A BKV annak érdekében, hogy a főváros és az utazóközönség számára rendkívüli fontossággal bíró projekt rövid időn belül megkezdődhessen és az a tervezett menetrend és határidő szerint folyhasson, a lehető leghamarabb megkötötte a szerződést a felújítást végző Metrowagonmash-sal. A szerződés alapján a korszerűsítés megindul, az első felújított jármű a tervek szerint 2017 év elején állhat forgalomba - írta közleményében a BKV.