A NAPI Gazdaság cikke Tegnap három hitelintézet jelentett be kamatcsökkentést. A Raiffeisen például akciós jelleggel – a márciusban és áprilisban felvett hiteleknél – 1 százalékponttal csökkentette a forint- és a devizahitelek kamatait, így az egyébként is kedvezményes Fészekrakó hiteleknél, svájci frankban (CHF) az éves kamat már csak 0,99 százalék. A CIB Banknál folytatódik a korábbi akció, így márciustól június végéig a szokásosnál ugyancsak egy százalékkal olcsóbbak a devizahitelek, s a bank március 1-jétől a CHF- mellett már euróalapú hiteleket is kínál, illetve ezeknél lehetővé teszik a devizában való törlesztést. A harmadik bank, az Erste, az évente változó kamatozású forinthiteleknél mérsékelte az árat, a kamatok itt fél százalékponttal estek, s a devizahiteleket akciós jelleggel április végéig kedvezőbb kondíciókkal kínálja. A forinthiteleknél a bankoknak a kamattámogatásról szóló kormányrendelet szerint csak hónapok múlva kellene érvényesíteniük a jelenlegi piaci kamatcsökkenést, ezzel szemben a verseny jóval korábban kikényszerítette ezt a lépést. A kezdő lökést a piacnak nyilvánvalóan az OTP Bank adta meg. Azzal, hogy a kamatot és kezelési költséget egybevetve a legnagyobb magyar bank visszahozta a több mint egy éve nem látott 6 százalékos hiteleket a forintalapú, támogatott, új lakásra szóló konstrukcióknál, feladta a leckét a többieknek is.