A Facebookon terjedő fotók szerint egy tiszaföldvári sertéstelepen több tucat disznó rothadó teteme bűzlött. A portálnak egy ott dolgozó elmondta, a képek akkor készültek, amikor a sertéstelep zárt részéből géppel kellett kihordani 150-200 elhullott sertés tetemét, egy hátsó árokba, s eközben volt olyan tetem, amelyik fel is robbant - olvasható portál cikkében.

Forrásuk szerint a telepen hátul mostanra legalább 3000 disznó tetemét ásták el, amelyet vékony földréteg borít. Az eseményekről értesítették a megyei közgyűlés elnökét és a kormányhivataltól is soron kívüli vizsgálatot kértek, ami meg is kezdődött, mintát is vettek a telepen, eredményről azonban egyelőre nincs hír. Annyit lehet tudni, hogy jelenleg nincs a telepen élő disznó, és állategészségügyi zárlat alá vették.

A cég, amely bértartásba adta ide a sertéseit, megtette a szükséges jogi lépéseket, de másról nem nyilatkoztak. Állításuk szerint nem tudtak ezekről az állapotokról, de szerintük egy nap tragikus esetéről van szó, amikor is  augusztus végén egy éjszaka leégett valamilyen villanymotor, és emiatt leállt a szellőztető berendezés.  Emiatt százhatvannyolc sertés pusztult el.

A telep egy volt dolgozója szerint viszont az elmúlt években folyamatosan hullottak el az állatok a telepen tapasztalható körülmények miatt. Volt, hogy naponta tíz, volt, hogy húsz állat döglött meg. Csütörtökön nyilvános meghallgatást tart a képviselő-testület, ahová a sztorit borító munkást is meghívták.

(Ezt olvasta már? Japánban is felütötte a fejét a sertéspestis)

Fotó: Pixabay