A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Legkorábban hat–tizenkét hét közti időszakban várható Ferihegyen újabb vizsgálat és a minősítés visszaszerzése – válaszolta lapunknak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya arra a kérdésre, hogy mi történt a repülőtér július végi leminősítése, „nem tiszta” kategóriába sorolása óta.

Mindezeket megelőzően az üzemeltetőnek kell hivatalosan jeleznie a hiányosságok kijavítását, az előrehaladást, a változtatások fenntartását ezután a magyar hatóságoknak vissza kell igazolniuk. Az uniós ellenőrök ezután térhetnek vissza Magyarországra – tájékoztatott a minisztérium. Az ügy előzménye, hogy tavaly decemberben Amszterdamban egy nigériai férfi robbanószerrel az alsónadrágjában jutott fel a detroiti járatra, ezt követően az idén tavasszal Brüsszelben szigorították az európai repülésvédelmi szabályokat – a brüsszeli auditorok elsőként Budapesten vizsgálták, hogy miként tartják és tartatják be az új protokollt az illetékesek.

A repülőtér leminősítése után az NFM közreműködésével az érintettek (Budapest Airport Zrt., Belügyminisztérium, Országos Rendőr-főkapitányság, Alkotmányvédelmi Hivatal, Nemzeti Közlekedési Hatóság) között azonnal megindultak az egyeztetések, ezek közösen határozzák meg a feltárt hibák kijavításának ütemezését. A megállapított tíz-tizenkét hiányosság mibenlétéről és az ellenőrzés módjáról azok biztonsági vonatkozásai miatt a titokvédelmi szabályok alapján nem adhatott tájékoztatást a minisztérium. Szilágyi Károly, a BA szóvivője azt mondta el lapunknak, hogy a vizsgálat után kijavították az általuk ismert hibákat, most pedig a repülőtéri partnerekkel és testületekkel együtt azon dolgoznak egy munkacsoportban, hogy a többire is minél hamarabb hosszú távú megoldást találjanak.

Arra a felvetésre, hogy a magyar hatóságok korábban nem találtak hibákat, a minisztériumban elmondták: egy tavaly novemberi hatósági bejárás az EU-bizottságéhoz hasonló megállapításokra jutott, de a repülőtér üzemeltetője a többszöri egyeztetések ellenére ezekre nem reagált érdemben. Az ellenőrzés során részben olyan területeken tártak fel hiányosságokat, amelyeken az előírások végrehajtása több éve változatlan formában kötelező. Az uniós szabályok a legtöbb esetben közvetlenül alkalmazandók, azokat a repülőtér üzemeltetőjének időben át kellett volna ültetnie saját gyakorlatába. A BA számára a szóvivő szerint most az a legfontosabb, hogy minél hamarabb visszaszerezze a régi minősítést, vagyis sikeresen helytálljanak a következő vizsgálaton. Optimizmusra ad okot, hogy az idén eddig tíz alkalommal vizsgálták a hazai illetékesek a repülőtér védelmét, és mindent rendben találtak.



A belső minőség-ellenőrzés működtetése egyértelműen reptér-üzemeltetői feladat – válaszoltak arra a kérdésünkre, hogy élhet-e a minisztérium szankciókkal, ha igen, milyenekkel és ezeket meglépték-e. A szerződéses kötelezettségeket a tárca áttekinti, betartásukat az eddigieknél szigorúbban tervezi ellenőrizni. A hatóságok beavatkozási lehetőségeit erősen korlátozzák a közigazgatási eljárási törvény (ket) által megszabott keretek: a többnapos válaszadási határidők, a többkörös eljárások azonban a légi közlekedés biztonsága területén túlzottan megengedőek.
QP | Quality Placement