Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A jelenlegi tervek szerint 1200 dolgozójától válik meg az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. - mondta lapunknak Ruska Viktória, a társaság kommunikációs vezetője. A gyárban jelenleg 6000 főt foglalkoztatnak.

A jövő évi megrendelésekből kiderül: jelentős visszaesés mutatkozik az autók iránt, ezért a vállalat visszatér a 2007 előtti munkarendre, amikor is 2 műszakban 2 csoportot foglalkoztattak, napjainkban pedig a rotációs munkarendben 3 csoport dolgozik két műszakban. Az idei 282 ezres darabszám után 2009-ben 210 ezer körüli autó gyártásával számolnak. A tervek szerint egy csoport munkájára nem lesz szükség december közepétől.

A tajvani Foxconn szintén pénteken jelentette be, hogy Komáromban közel ezer, Debrecenben 500 főt küld el gyáraiból. Foxconn International Holding magyarországi leányvállalata, a Foxconn Hungary Gyártó Kft. a Nokia legnagyobb globális beszállítója, Nokia mobiltelefonok és alkatrészek gyártására szakosodott.

A leépítést a vezetőség mindkét üzemben bejelentette a dolgozóknak és a munkaügyi központnak - mondta el a komáromi vállalat igazgatója pénteken az MTI kérdésére. Tálos Péter szerint az elbocsátások a saját állományban foglalkozatott létszám több, mint felét érintik. A gazdasági körülmények és a megrendelés-állomány változásától függően Komáromban mintegy 1000, Debrecenben közel 150 fő tovább foglalkoztatását tervezik.

A Videoton Holdinghoz tartozó, székesfehérvári székhelyű VT Autóelektronika Kft 400 fős csoportos létszámleépítést hajt végre - jelentette a társaság, amely több mint 1300 fős létszámával és 20 milliárd forintot meghaladó árbevételével a legnagyobb hazai tulajdonú autóelektronikai beszállító vállalkozás. Az elbocsátásokat egy az év végével terv szerint kifutó projekttel, valamint az autóipari ágazatban a pénzügyi válság nyomán kialakult helyzettel magyarázták.

A cég a hasonló létszámú multinacionális cégektől eltérően nem foglalkoztat kölcsönzött munkaerőt, ezért a leépítést saját dolgozói létszámából kénytelen megtenni, a vevői által a következő évre megadott előrejelzésekhez hozzáigazítva a foglalkoztatott létszámát.