Az ÁSZ tájékoztatása szerint a Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt. a ráfordítások elszámoláskor a számviteli bizonylatokra vonatkozó törvényi előírásokat nem teljesítette és vagyonnyilvántartása sem felelt meg a jogszabályoknak. A szervezet vezetőjének ezért javaslatokat készítettek és 30 napot adtak intézkedési terv készítésére.

Az ÁSZ rendben találta a bevételek elszámolását és hozzátette, hogy a mérlegadatok alátámasztása leltárral, valamint a vagyonváltozást eredményező döntéshozatal megfelelt a jogszabályoknak és a belső szabályoknak.

A társaság teljesítette a tervezési, beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettségeket. Az éves beszámolókat az előírások szerint közzétették, ám a letétbe helyezési kötelezettségnek 2016-ban a törvényi határidőn túl teljesítették és több esetben a köztulajdonban álló gazdasági társaságokra előírt közzétételi kötelezettségeket sem teljesítették - írta az ÁSZ. A számvevőszéki vizsgálat szerint a pénzügyi-számviteli feladatellátás és a vagyongazdálkodás szabályait a Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt. a jogszabályi előírások és a tulajdonosi elvárásoknak megfelelően alakította ki, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pedig szabályosan gyakorolta a tulajdonosi jogokat.

A Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt.-t 2013-ban a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap kezeléséből a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek átadott nem likvid pénzügyi eszközök kezelésére és befektetésére alapították. 2015. december 31. óta a kormányzati szektorba besorolt egyéb szervezetek közé tartozik, 34,5 milliárd forintos induló vagyona 2016 végéig 7,3 milliárd forinttal nőtt  - részletezi a jelentést az MTI.

A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. a beszámolók mérlegét leltárral alátámasztotta, biztosította a működés átláthatóságát, vagyongazdálkodása szabályszerű volt, szabályozottsága megfelelt a jogszabályoknak a számvevőszéki vizsgálat szerint. A társaság rendelkezett a szabályszerű működés feltételeit megteremtő belső szabályzatokkal, a bevételeket és a ráfordításokat szabályszerűen számolta el, a Budapest Bank Zrt. feletti tulajdonosi jogait a jogszabályi előírásoknak megfelelően gyakorolta, szabályosan beszámoltatta a pénzintézetet és meghatározta a vagyongazdálkodás követelményeit.

A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. felett a tulajdonosi jogokat szabályszerűen alakította ki és gyakorolta a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. A társaság számára az ÁSZ nem fogalmazott meg javaslatot, mivel nem találtak hiányosságot.

A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. fő tevékenysége az ellenőrzött időszakban 2013. július 10-ig üzletvezetés, majd 2015. március 17-ig egyéb hitelnyújtás, ezt követően vagyonkezelés volt.

Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel