Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A balatonfűzfői egykori Nitrokémia lőporgyár ipartelepének "újraindítása a Balatoni Területfejlesztési Koncepció turizmusfejlesztési céljaival nem áll ellentétben, figyelemmel arra, hogy a turizmus akkor is virágzott a Balaton környékén, amikor a Nitrokémia még működött" - írta a jobbikos Kepli Lajos Hogyan kerül egy hadianyagot gyártó beruházás a Balaton mellé? címmel beadott képviselői kérésére Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Az adóügyekért is felelős államtitkár Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nevében és megbízásából válaszolt az írásbeli kérdésre.

A Napi.hu korábban beszámolt róla, a Mil-Exim Kft. a Nitrokémia telephelyén, a balatonfűzfői ipari parkban "Speciális haditechnikai intermodális logisztikai és felújító központot" létesítene, azaz tízezer négyzetméteren fedett lőporgyárat és hadianyag raktárbázist. A projekt megvalósításának költsége 2,379 milliárd forint, amelyhez 951,5 millió forint uniós támogatást kapnak. A tervezett beruházás a helyiek ellenérzését is kiváltotta. A lőporgyárról a Fidesz önkormányzati képviselői kezdeményezésére lakossági fórumot tartottak, valamint helyi népszavazás kiírását is kezdeményezték.

Kontrát: a beruházás nem idevaló

A múlt heti lakossági fórumon részt vett a térség fideszes országgyűlési képviselője, Kontrát Károly is, aki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is. A politikus a balatontipp.hu tudósítása szerint a fórumon azt mondta, hogy ő "azt az álláspontot képviseli majd, amit a helyiek eldöntenek. Ugyanakkor hozzátette, hogy Balaton-parti országgyűlési képviselőként az a véleménye, hogy ez a beruházás nem idevaló."

A lakosok nincsenek veszélyben?

A lakossági fórumon megjelent Csala József, a Mil-Exim egyik tulajdonosa is, aki a balatoni portál szerint többször kifejtette, a lőporgyár és más kapcsolódó beruházások semmilyen veszélyt nem jelentenek a városban élőkre. A tervezett lőpor és lőszergyár éves áruforgalma nem haladja majd meg a kétezer tonnát.

A hadiipari gyár esetleges veszélyességére vonatkozó felvetésre Tállai András válaszában azt írta, hogy "természetesen az élet- és egészségvédelmi, környezetvédelmi és egyéb követelményeket maximálisan érvényesíteni kell a beruházás megvalósítása esetén".

A minisztérium közbelépett

A fórumon az is kiderült, hogy a Mil-Exim nem pályázott a közel egymilliárdos uniós támogatásra. "Úgy került hozzá a projekt, hogy a támogatást eredetileg elnyerő cég ellehetetlenült, ezért másik lőszergyártó céget kerestek helyette a országban. Mivel rajtuk kívül egy sem volt alkalmas a feladatra, az illetékes minisztérium őket kérte fel és írta át nekik a támogatást" - olvasható a kéretlen támogatásról a balatontipp.hu-n.

A lőporgyártás "szerzett jog"

"Balatonfűzfőn a lőporgyártás az 1920-as évek végétől jogszerűen működött, ezért a szerzett jogokat szem előtt tartva épült be mind a 2000-ben elfogadott Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervébe, mind a város településrendezési tervébe, mint ipari-gazdasági terület-felhasználású terület. A Nitrokémia üzem 2011-ben került bezárásra, ugyanakkor a terület rehabilitációja, az épületek elbontása nem történt meg, így a kiépült infrastruktúra még mindig alkalmassá teszi a helyszínt ilyen tevékenységet folytató üzemek fogadására. A területhasználat szempontjából funkcióbeli változást a tervezett beruházás nem jelent. A Balaton Üdülő körzet területén is figyelembe kell venni a szerzett jogokat" - írta válaszában Tállai András.