Megviselte a fővárosi fürdőket a rossz idő. A júliusi, az évszakhoz képest hűvös időjárás hatására jelentősen visszaesett a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt által üzemeltetett strandok és fürdők forgalma - tudta meg a Napi Gazdaság Online Szűcs Pannitól, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK Zrt.) szóvivőjétől.

A tavalyi hasonló időszakhoz képest 15 százalékkal csökkent a 13 egységet üzemeltető társaság bevétele, míg csak a strandokat tekintve ennél is nagyobb, 30 százalékos az elmaradás.

Nem sokkal korábban azonban még látogatottsági csúcsok dőltek. Az időjárás változékonyságát jelzi, hogy július második hetében új hőmérsékleti rekordok születtek, ami naponta csaknem 90 ezres forgalmat eredményezett a fővárosi fürdőkben és strandokon. Mindez 2009 hasonló időszakához képest a vendégforgalom több mint 42 százalékos növekedését jelentette, az ebből származó árbevétel pedig harmadával volt magasabb. A kánikula időszakában pedig az egyik hétvégi napon mintegy 30 ezren látogattak ki a 7 budapesti szabadtéri strandra.

Amint arról korábban beszámoltunk, a balatoni nyári szezont lényegében elmosta az esős, hűvös idő, ráadásul az üdülési csekket csak nehézkesen felváltó Széchenyi Pihenő Kártya lassú térnyerése is fékezi a belföldi turizmust.