Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Soha nem tapasztalt mértékű visszaesést szenvedett el a magyarországi élő zenei piac az idén, miután a tavalyinál 76,2 százalékkal kevesebb élő és elektronikus zenei fellépés volt az év első nyolc hónapjában. Ez legalább 40 milliárd forintos kiesést okozott az iparágnak, amely tavaly még 73,5 milliárd forint bevételt ért el, idén viszont elveszítette piacának körülbelül a 60 százalékát - írja a gazdasági lap.

A magyar gazdaságból kieső teljes jövedelem a multiplikátor-hatással együtt akár a 262,5 milliárd forintot is elérheti - állapította meg a ProArt, amely csütörtökön teszi közzé éves zeneipari jelentését. Vagyis ennyit vesz ki, hogy nem voltak fesztiválok, ahol az emberek másra is költöttek volna, nemcsak zenére.

A magyarországi zeneipar 2019-ben 18 milliárd forinttal nagyobb bevételre tett szert, mint a szabad forgalmú könyvpiac, és már a 164,4 milliárdos magyarországi filmgyártásból származó jövedelem felét is megközelítette.

A járvány miatt viszont felpörgött az online zenehallgatás, de kikelt a sírból az otthon is hallgatható bakelit.