Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Napi Gazdaság keddi számának cikke Lapunk úgy tudja, a biztosítók arra számítanak, hogy a kabinet magáévá tette azt a javaslatot, mely szerint a pénzügyi szektor a befizetendő adón 60/40 százalékos arányban osztozzon – amelyből a nagyobb részt a pénzintézetek fizetnék. (A felosztás nagyjából megfelel a szektor tagjai iparűzési adóbefizetésének arányával.) Információink szerint a kormányfő által korábban jelzett három pénzügyi terület – bankok, biztosítók, lízingcégek – mellett a 40 százalékot képviselő, 80 milliárd forintos befizetésbe belevonnák az alapkezelőket, a pénztárakat, sőt a pénzügyi közvetítéssel foglalkozó vállalkozásokat is. (A takarékszövetkezeti szektor „mentességét” – Orbán Viktor a szektorról nem tett említést – eddig nem cáfolta senki.) Miután a kormányzat mindeddig adós maradt azzal, hogy megnevezze, mi lehet a bankadó számítási alapja, komoly találgatások folynak a pénzügyi cégek körében. Nagy kérdés, hogy nyereség- avagy eszközalapú lesz-e a megoldás. A nyereségalapú elképzelés méltánytalanul érintené a jól gazdálkodó szervezeteket – vélik szakértők, akik szerint például a biztosítási szektor tagjai esetében a profit teljesen más tőről fakad, mint a bankok „extraprofitja”. A nyereségalapú elvonás esetében egyes elemzők szerint több biztosítónál szavatolótőke-problémák léphetnek fel. Eszközalapon – a mérlegfőösszeg szerint – kivetett adó esetében ugyanakkor komoly esély lenne arra, hogy a piaci szereplők jó része igyekezne gyorsan csökkenteni az eszközállományt. A hitelintézetek például a nagyobb hiteleket viszonylag gyorsan külföldre vihetnék, más szereplők (a paletta teljes egészét ide számítva) pedig akár fióktelepként folytathatnák magyarországi tevékenységüket – vagy teljesen kivonulhatnának. A különadó másodlagos hatásának ezen számítása híreink szerint teljesen kimaradt a döntési folyamatból. (Elemzők szerint a nyereségalapú megoldás az OTP-nek lenne a legrosszabb, mivel a banki profit közel fele kapcsolódik a legnagyobb hazai bankhoz, miközben a bankcsoport a pénzintézeti eszközök nagyjából 30 százaléka felett diszponál csak.)