Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyelőre sokkal több bolt zár be, mint amennyi kinyitott és persze a boltosok egymás között is cserélgetik a bolthelyiségeket. A bevásárlóközpontokban is megy az adok-kapok, folyamatosan cserélődnek a bérlők. És arra is van példa, amikor a verseny megkövetelte ésszerűség jegyében alapterületet szűkít a nagy áruház, aminek egy részét bérbe adja más boltosnak  Ezt teszi a Tesco, de másik példát kiragadva Budaörsön az Aldi egy Praktiker áruházban választott le magának egy boltnyi helyet.

Lassan fogyatkoznak a magyar láncok egységei. A Coop a közelmúltban úgy fogalmazott, hogy a nagyobb alapterületű bolthelyiségek irányában mozdul el (ugyanakkor kiolvasható a cégcsoport közleményéből, hogy kisebb boltokat bezárt). Az sem véletlen, hogy Szatmáry Kristóf, kereskedelempolitika összehangolásáért felelős volt miniszteri biztos éles szavakkal illette az Auchannak, a Lidlnek és a Sparnak üzlethelyiségeket bérbeadó CBA-sokat.

Mi történt a legnagyobbaknál?

A plázastop-törvény miatt 2015 óta sokkal nehezebb a boltnyitás. Az elmúlt 2-3 évben a hiperek lassabban mozogtak, az Auchan indította meg szupermarket hálózatát, de még az elején jár. A Tesco csak fittebbé igyekezett válni a kisebb alapterületekkel, hiába, a diszkontok erre őt is rákényszerítették. A Spar nagyot hasított a franchise rendszerével, aminek azért nem csak üzleti, hanem reklámértéke is van, hiszen a vásárló sokkal többször botlik az utcán Sparos feliratú boltba.

Kép: Nagyításért kattintson a képre!

Az Aldi, a Lidl és a Penny lassan, de építkeztek folyamatosan, régi boltosok helyére is belépve. A diszkontok száma 43-mal nőtt, a legnagyobb élelmiszerboltok száma pedig összesen 45-tel, amiből kiolvasható az is, hogy zömmel a diszkont cégcsoport hálózata bővült. Franchise tagokkal együtt pedig 117 a boltszám növekedés ebben a körben, tehát így nézve a Spar lepipálta a diszkontokat: