Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rövid időn belül, hirtelen megemelkedtek az energiaárak. Ennek három oka van, egyrészt a covid utáni gazdasági kereslet emelkedése, ami kétoldalról is befolyásolta az árakat: egyrészt önmagában az árak hatnak így, másrészt a járvány miatt elég sok kereskedő megégette magát azzal, hogy túlkészletezett - mondta Felsmann Balázs energiapolitikai szakértő az ATV-n.

A másik fő ok az átmeneti kínálatszűkülés, amely az Európába irányuló gázvezetékek kapcsán következett be a nyár folyamán. A harmadik pedig az, hogy Ázsiának van egy nagyon erős elszívó hatása, mivel az ázsiai árak még mindig az európai felett vannak, és jóval nagyobb piacról lévén szó, elszívják a nyersanyagot.

A hatósági ár megvédi a nagy áringadozásoktól a fogyasztókat, de valakinek ezt a különbözetet a végén ki kell fizetni.

Ha valaki most a gázt megnézi, azt látja, hogy jövő év második-harmadik negyedévében 42 eurós áron lehet szerződést kötni - Felsmann szerint a piac is azt jelzi, hogy rövid távú anomáliáról van szó.

Az áram tőzsdei árát a gázerőművek árazzák – abban biztosak lehetünk, hogy a 2022 tavaszi országgyűlési választásokig nem lesz fogyasztói áremelés, de a vállalatoknál kérdéses, akár 50-60 százalékos áremelkedés is lehet. Ezt viszont akár inflációban, akár más áremelkedésben érezni fogja a lakosság - mondta a szakember.