A tőzsdei cégek igazgatósági- és felügyelőbizottsági elnökeinek tiszteletdíjait hozták nyilvánosságra, de továbbra sem lehet tudni, összesen mennyit keresnek a cégvezetők valamennyi pozíciójukban - adta Hírül a Kossuth Rádió. A Budapesti Értéktőzsde honlapjának böngészése után kiderül, hogy például Csányi Sándor az OTP igazgatósági elnökeként tavaly bruttó 8,5 milliót kapott, ám a Mol igazgatósági tagságáért ennél jóval több, 21 millió forint járt - azt azonban továbbra sem tudhatjuk, hogy az OTP vezérigazgatójaként mennyit kap és milyen egyéb juttatásai vannak. Európai uniós ajánlások alapján a jövedelmek teljesebb körének átláthatósága is nyilvánosság elé kerülhetne, tehát azt is megtudhatnánk, mennyi a cégvezetők fizetése. Az Értéktőzsde felelős társaságirányítási bizottságának elnöke, Wieland Zsolt szerint miután csak ajánlásról van szó, nem kérhető számon, ha azt nem tartják be. Magyarországon a cégvezetők attól tartanak, hogy az összes információ közzétételével versenyhátrányba kerülhetnek - állítják a szakemberek.