A felmérésbe bevont majd 300 cégnek a legfontosabb bankválasztási szempont az alacsony költségkiadás, minden negyedik cég bejelölte ezt a válaszlehetőséget, de - miután több választ is megadhattak - minden ötödik cég kiemelte a megbízhatóságot is. Az olcsó átutalás a cégek 15 százalékának fontos, de ugyancsak sokaknak számít az, hogy közel legyen a bankfiók (13,6 százalék), ahogy az állandó, 24 órás elérhetőséget is majd minden tizedik cég hangsúlyozta.

Érdekesség, hogy mindössze a válaszadó kkv-k 5,8 százaléka tartja lényegesnek azt, hogy a bank kedvező hitellehetőséget biztosítson számukra, ennél kevésbé fontos csak az a válaszlehetőség volt, hogy egy nemzetközi bankcsoport tagja legyen a pénzintézet. A korábbiaktól eltérően a fővárosi cégeknek a személyes kapcsolattartás sem fontos már, ezt mindössze 8,9 százalékuk jelezte.

Csak ingyen!

A felmérés során a BKIK arra is választ keresett, hogy a cégek igénybe vennének-e egy olyan internetes bankköltség generátort, amely segítségével ki lehetne számolni, hogy az adott vállalkozás mely pénzintézetnél, mennyiért tud bankolni. A legnépszerűbb válasz, a válaszadók csaknem harmadával az "évente egyszer megnézném" lett, 27 százalék mondta azt, hogy legalább negyedévente ránézne egy ilyen listára, míg 19,7 százalék csak félévente hasonlítaná össze az ajánlatokat. Így is viszonylag sokan, 13,1 százaléknyian utasították el a felvetést, de pénzügyekben való bizalmatlanságot jól mutatja, hogy a könyvelőjükre csak a cégek alig pár százaléka bízná a dolgot.

Egységesek voltak viszont a kkv-k akkor, amikor a BKIK azt kérdezte, hogy mennyit lennének hajlandóak fizetni egy ilyen szolgáltatásért: 81,4 százalék egy fillért sem adna ki, mindössze 15 százalék az, aki hajlandó lenne alkalmanként ezer forint alatti összeget fizetni, ennél többet közel négy százalék, ugyanakkor 0,4 százaléknak akár tízezer forintot is megérne egy ilyen szolgáltatás.

Ugyancsak érdeklődtek a cégek egy olyan lehetőség után, amely során a BKIK felajánlotta, hogy negyedévente elkészít egy tanulmányt a kkv-k bankolási lehetőségeiről, illetve banki kondícióiról. A válaszadók 22,6 rendszeresen böngészne egy ilyen anyagot, 17,9 százalék félévente, 26,6 százalék évente, míg 32,8 százalék mondta azt, hogy nem érdekelné a lehetőség. A tanulmányért persze kevesen fizetnének (89,1 százalék még a gondolatot is elutasította), 10,2 százaléknak akár ötezer forintot is megérne egy ilyen összeállítás, de 10 és 30 ezer forintnál többet is megadna a cégek 0,4 százaléka.

Személyes konzultációt a bankolási lehetőségekről a kkv-k 44,9 százaléka igényelne, de közülük is a legtöbben (28,8 százalék) ritkán vennék igénybe ezt a szolgáltatást, 11,7 százalék évente 1-2 alkalommal, 2,2 százalék évente 3-6 alkalommal, míg ugyancsak 2,2 százalék válaszolta azt, hogy gyakran igényelne ilyen tanácsadást. Fizetni persze itt sem szívesen fizetnének a cégek (88,7 százalék elutasító ezzel kapcsolatban), ugyanakkor majdnem 10 százalékuk megadna akár ötezer forintot is, míg további másfél százalék tízezer forint kifizetésétől sem rettenne vissza.

Elemzik a lehetőségeket

A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy a vállalkozások elsődleges igénye egy elektronikus felületen (például a kamara honlapján) ingyenesen elérhető adatbázis - kommentálta az adatokat a Napi Gazdaság érdeklődésére Leinter Zoltán, a BKIK Gazdaságpolitikai- és Szolgáltató Irodájának vezetője. Mint mondta, jelenleg azt vizsgálják, hogy ez a szolgáltatásfejlesztés megvalósítható-e saját erőből vagy szükséges külső szolgáltató igénybevétele is, így döntést az ügyben későbbre ígért a szakember.

A felmérés hátteréről elmondta, hogy augusztus elsején indított el a BKIK egy új irodát, melyben ingyenes tanácsadással segítik a cégeket. A képviseletben többek között pénzügyi és hitelhez jutási kérdésekben is segítenek a hozzájuk fordulóknak, amit a jövőben szeretnének kiegészíteni olyan szolgáltatással, amely még átfogóbb, objektív információkat juttat el az érintettekhez - mondta Leitner. Ennek érdekében fordult a BKIK a tagjaihoz, hogy az általuk kapott információk segítségével olyan irányba induljanak el a fejlesztéssel, amely a lehető legszélesebb igényeket lefedi.