Kiemelte: a csoport EBITDA (kamat-, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) mutatója 164 milliárd forintra nőtt 2020-ban az egy évvel korábbi 131 milliárd forinthoz képest.

A vállalat munkavállalóinak száma tavaly több mint 4000 fővel bővült és meghaladta a 16 500 főt - ismertette a vezérigazgató-helyettes.

QP | Quality Placement

Sum János felhívta a figyelmet arra, hogy a kulcsmutatók alakulása mögött a társaságcsoport dinamikus növekedése húzódik meg. Az elmúlt években jelentős tranzakciókra került sor az MVM életében - tette hozzá, példaként felhozva az NKM csoport 2018-as integrációját, továbbá a folytatólagosan a 2020-as évben átvett és integrált cseh energiakereskedő vállalatcsoportot.

A gazdasági vezérigazgató-helyettes előadásában arra is kitért, hogy a vállalat működésének teljes újragondolása megtörtént 2020-ban a tőkepiaci érettség elérése érdekében, a hitelminősítések megszerzése pedig folyamatban van.

Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a csoport 750 milliárd forinttal, a teljes GDP mintegy 2 százalékával járul hozzá a nemzetgazdasághoz adójellegű befizetések, bérek és beruházások formájában.

Az elnök-vezérigazgató az új stratégiájukat ismertetve megjegyezte: a csoport négy éven belül az EBITDA 25 százalékát külföldön kívánja elérni, szemben a jelenlegi 17 százalékkal. A regionális terjeszkedésében elsősorban a négy visegrádi ország és a Nyugat-Balkán felé orientálódnak.

A csoport célja továbbá, hogy 2025-re 800 megawatt megújuló energiakapacitással rendelkezzen - ismertette Kóbor György utalva arra, hogy a következő négy évben 600 megawattnyi teljesítmény kiépítésére lesz szükség.

Az elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint 2025 végéig a Mátrai Erőmű portfóliójából kivezetik a szén alapú termelést, ezzel is növelve a karbonsemleges előállítás részarányát. Olyan erőműveket építenek be a rendszerbe - gáz alapú, naperőmű, tiszta szén technológia és hulladékhasznosító - , amelyek szén-dioxid-kibocsátása lényegesen kisebb, mintegy ötöde lesz a korábbi értékeknek - ismertette.

Az új stratégia egyik fontos eleme továbbá, hogy a vállalatcsoport növelni kívánja az elektronikus számlát használó fogyasztók arányát és új üzleti lehetőségek felé - például okosmegoldások, call center szolgáltatások, EKR által generált új üzleti lehetőségek - kíván nyitni - húzta alá az elnök-vezérigazgató.

Újságírói kérdésre Kóbor György elmondta, hogy előreláthatólag decemberre végrehajtják a tőzsdeképességhez szükséges feltételek teljesítését, a döntés joga azonban a tulajdonosé a tőzsdei bevezetéssel kapcsolatban.

A nyugat-balkáni és visegrádi országok mindegyikében folyamatban van valamilyen stádiumban akvizíciós tárgyalás, idén várhatóan két esetben bejelentés is születhet - mondta szintén újságírói kérdésre az elnök-vezérigazgató.