A GfK idén először mérte fel azokat a háztartásokat, amelyekben egy-egy fajta elektronikai termékből több is található. Így a színes tévével rendelkező családok 14 százalékánál van legalább két készülék, míg a megkérdezettek csupán egy százaléka válaszolta azt, hogy az első ilyen típusú készülékét kívánja megvásárolni a jövőben. Az első készülékre vonatkozó vásárlási szándék egyedül a hifiberendezések esetében érte el az öt százalékot. A háztartásokban lévő szórakoztatóelektronikai berendezések életkora viszonylag magas, a fekete-fehér tévék 21, a rádiók 12, míg a színes tévék 8 évesek – derült ki a GfK elemzéséből. A családok szórakoztatóelektronikai ellátottságában is a színes tévé vezet, 92 százalékkal, második helyen a rádiós magnó, harmadikon pedig a videomagnó található. A GfK szerint a vásárlások növekedésének fő oka a szélesedő árverseny és az árak csökkenése lesz.
QP | Quality Placement