Jelentős növekedés, de veszteség - így jellemezte Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója a hitelintézet első negyedévét. A költségeket megnövelte, hogy a bankadót az első negyedévben számolja el a bank, emellett az Országos Betétbiztosítási Alapba (OBA) teljesíteni kellett egy extra befizetést a Sberbank csődje miatt. A bankszektor egésze számára ez az idén egy 75 milliárd forintos befizetést jelentett. Az első negyedévben az adózott eredmény ennek köszönhetően 908 millió forintos veszteség lett, míg egy évvel ezelőtt még csaknem 4 milliárd forintos nyereséggel zárta a bank az első három hónapot. 

A hitel- és kötvényállomány tovább emelkedett, mintegy 9 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőttit. Az új kihelyezés 63 százalékkal nőtt. A hitelportfóliók ugyanakkor romlottak, a nem teljesítő hitelek aránya 3,9 százalékosra nőtt a tavalyi 2,9 százalékról. A lakossági ügyfélvagyon, amelyet a csoport kezel, 20 százalékkal 4 471 milliárd forintra hízott, ezen belül a befektetések (értékpapírok) aránya 57 százalékos. 

A babaváró hiteleknél volt egy kis visszaesés, de a Zöld Otthon Program jelzáloghitelei népszerűek, az új folyósítás a jelzáloghiteleknél 15 százalékkal nőtt. A babaváró támogatásnál az év második felében vár még felfutást a bank - mondta Harmati László vezérigazgató-helyettes. A támogatott hitel ugyanis 2022 végén kifut a jelenleg hatályos jogszabályok szerint. 

A befektetők kihasználták a piaci turbulenciákat, részben a devizapiacon, részben a tőzsdén fektettek be - mondta Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója. Jóformán minden kisbefektető vásárolt a Budapesti Értéktőzsde egyik részvényéből - tette hozzá Cselovszki. A cég nevét nem árulta el, de a jegybank és a tőzsde forgalmi adatai alapján lehet tudni, hogy az OTP-ről lehet szó. 

A vállalati üzletág eredményei kimagaslóan jók lettek. Az új kihelyezések volumene megugrott, a Sberbank csődje is sokat hozott, a sberbankos vállalati ügyfelek 25 százaléka ment át az Erstéhez az eddig elérhető adatok szerint, ennek köszönhetően az új ügyfelek harmada a csődbe ment banktól jött át a hitelintézethez. A vállalati hitel- és kötvényállomány 7,5 százalékkal nőtt 2021 első negyedévéhez képest, elérte a 865 milliárd forintot. 

Mennyibe kerül a kamatstop?

A kamatstop az Ersténél 150 milliárd forintos portfóliót érint, az átlagos hitelösszeg 5 millió forint körül van 12 éves hátralévő futamidővel. A bank számításai szerint havonta egy átlagos hitel törlesztőrészlete 12,5 ezer forinttal nő majd.
Ha valaki 2018 januárjában a fogyasztóbarát lakáshitel helyett változó kamatozású hitelt vett volna fel, mostanáig 1,2 millió forintot nyert volna a fix hitelhez képest, amit a kamatstop további 52 ezer forinttal növelt meg - számította ki az Erste Bank. A változó kamatozású hitelekkel tehát eddig lényegesen jobban jártak az adósok az alacsony kamatkörnyezetben.
A fix kamat pénzbe kerül, de azok, akik ezt választották, most már jobban járnak - hangsúlyozta Jelasity Radován.