A 2021-es évet 59,2 milliárd forintos nettó eredménnyel zárta az Erste Bank Hungary - mondta Jelasity Radován, a hitelintézet elnök-vezérigazgatója a bank eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. Ez jóval magasabb a 2020-asnál, de hasonló mértékű a 2019-eshez, amikor valamivel 60 milliárd forint fölött volt az eredmény. 

A hitelállomány és kötvényállomány 9,2 százalékkal emelkedett, ami részben a moratóriumnak is köszönhető. Az új finanszírozás volumene éves összevetésben 3 százalékkal bővült. A betétállomány "felrobbant", több mint 19 százalékkal nőtt. A nem teljesítő hitelek állománya a 2020 végi 3 százalékról 3,6 százalékosra emelkedett. Az igazi kihívást a 2022-es év jelenti majd. "Most derül majd ki, ki a legény a gáton" - mondta Jelasity Radován. 

A folyósítások tavaly nőttek, de más volt az arány, mint 2020-ban. Masszívan nőtt a jelzálog-kihelyezések volumene, de a babavárónál visszaesést mértek. A személyi kölcsönöknél a 2019-es helyzet tért vissza, a mikrohiteleknél a Széchenyi Kártya termékek húzták a piacot. 

Értékpapírokat vásárol a lakosság

2021 decembere a kártyás forgalomban rekordot hozott - mondta Harmati László vezérigazgató-helyettes. Az idén pedig az szja-visszatérítések még tovább növelték a volument. A digitálisan aktív ügyfélkör folyamatosan nő, több mint 62 százalék a bankon belül az arányuk. A megtakarítási kedv magas, 17 százalékkal nőtt tavaly a csoport által kezelt ügyfélvagyon, a 4154 milliárd forintos állomány 57 százaléka értékpapírokban van. 

Tavaly a részvény típusú befektetések aránya 35 százalékkal nőtt - tette ehhez hozzá Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója. A Random Capital akvizíciója sikeres volt, az Erste egyértelműen profitál abból, hogy a megvásárolt brókercégnél működik a teljes mértékű online számlanyitás. 

A vállalati üzletág viszonylag pozitívan alakult 2021-ben - mondta Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője. A vállalati hitelállomány az év végére elérte a 816 milliárd forintot. A kkv-hitelek állománya 9 százalékkal nőtt, a nagyvállalati hitelállomány viszont a nagyobb visszafizetések miatt 3 százalékkal csökkent. A kereskedelmi célú ingatlanok finanszírozása 3 százalékkal nőtt. A vállalatok likviditásbőséggel rendelkeznek, a moratóriumban a vállalatok mindössze 0,5 százaléka maradt bent. A nem teljesítő hitelek aránya is mindössze 3,8 százalékos.

A Sberbank is érdekelheti az Erstét

Az Erste mindig proaktívan érdeklődött a magyar piacon, minden lehetőséget megvizsgál, ami a növekedését elősegítheti. Ebbe beletartoznak a portfóliók és hitelintézetek is - mondta Jelasity Radován a Sberbank esetleges megvásárlásáról a Napi.hu kérdésére válaszolva. A pénzügyi cég legfrissebb akvizíciója a magyarországi Commerzbank. Az Erstét tehát a jelek szerint érdekelné a Sberbank is, ha eladná a felszámoló, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. Arra a kérdésre, hogy miért nem vette meg az Erste a Sberbankot a végelszámolás előtt, nem válaszoltak.