Az Erste Bank működési bevétele 9,4 százalékkal nőtt az első félévben - mondta Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. Ebben azonban szerepet játszott a babaváró hitelek miatt szükséges kiigazítás is.

A költségek 34,6 milliárd forinttal nőttek 38,2 milliárdról 54 milliárd forintra, ennek a felét a Sberbank miatti extra befizetés okozta az Országos Betétvédelmi Alap (OBA) számára. Az Ersténél remélik, ez a pénz visszajön majd idővel. 

Az adózott eredmény a tavalyi hetedére esett vissza, 31,8 milliárd forint volt 2021 első felében az idén pedig nem érte el a 4,5 milliárdot. A visszaesést okozó egyik tétel az extraprofitadó, amely 18,7 milliárd forintot jelent, a Sberbank miatti OBA-befizetés 7,9 milliárd forintot jelentett, a kamatstop folytatására 4,6 milliárd forintot különítettek el.

A bevételek növekedésének köszönhető, hogy az adózott eredmény pozitív maradt az idei első félévben. A második félévet illetően optimista a bank, a fair value hatásra elvont 13,9 milliárd forint és a sberbankos befizetés visszatérülését várják. 

Még növekszik a hitelezés

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 11 százalékkal nőtt éves összevetésben, az új finanszírozás volumene 18 százalékkal bővült. A kezelt ügyfélvagyon 21 százalékkal ugrott meg, a megtakarításokon belül a befektetések (értékpapírok) aránya 59 százalékos volt, a betétállomány 1650-ről 1885 milliárd forintra nőtt egy év alatt. Az értékpapír-állomány annak dacára növekszik, hogy az árfolyamok esnek, vagyis az árfolyamváltozás nem segítette ezt a folyamatot.

A lakossági hitelpiacon a jelzáloghitelek és a babaváró kölcsön iránti kereslet csökkent, a személyi kölcsönök és a mikrohitelek iránt viszont élénkült a kereslet. Utóbbiakat az államilag támogatott programok - például a Széchenyi Kártya Program - támogatja – mondta Harmati László vezérigazgató-helyettes.

A digitálisan aktív ügyfélkör aránya és száma folyamatosan nő. Ma már az ügyfelek döntő része kizárólag a telefonján bankol, mindössze 22 százalékuk használja kizárólag a webes felületet, ezen a téren csökkenést prognosztizál a bank, a mobilhasználat ugyanis rohamosan terjed. 

A moratórium negyedik fázisába a lakossági ügyfelek 1,5 százaléka jelentkezett be. (A harmadik moratóriumban 2,6 százalékos volt a részvételi arány.) A jelzáloghitelesek 2,6 százaléka, a babaváró hitelesek 3,5 százaléka és a fedezetlen hitelesek 1,3 százaléka van most moratóriumban, ez nagyjából 5 ezer ügyfelet jelent. 

A vállalati üzletág rekord féléven van túl - mondta Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője. A hitel- és kötvényállománya 20,3 százalékkal nőtt 953 milliárd forintra, minden szegmensben, a kkv-knál, a nagyvállalatoknál és a kereskedelmi célú ingatlanhiteleknél is emelkedett a volumen. A második félévben a Commerzbank beolvasztása után tovább bővülhet a vállalati hitelállomány.

Indul az Erste bérlakásprogramja

Az Erste Group megfizethető bérlakásokat épít a régióban, így Magyarországon is. A magyarországi Erste 2025-ig szeretné felépíteni az első 100 lakást elsősorban Budapesten kívüli területeken alacsonyabb keresetű társadalmi csoportok (például védőnők, rendőrök, tanárok) számára. A megfizethetőség azt jelenti, hogy a piaci árnál legalább 20 százalékkal alacsonyabb áron bérelhetnek lakást a kiválasztottak. Jelenleg önkormányzatokkal tárgyal a bank, például Péccsel, de keresik a további partnereket, és vizsgálják az építés lehetőségének jogszabályi hátterét is.