A mostani közgyűlést a cégbíróság azért hívta össze, hogy helyreállítható legyen a cég törvényes működése, ami már jó ideje nem megoldott.

A mostani közgyűlés azért lett érvénytelen, mert a többségi tulajdonos Steelhold Limitedet képviselő görög csődgondok, Kuertellos Pavlos megbízását a tulajdonosok kérésére visszavonta a ciprusi bíróság.

Így jelenleg a többségi tulajdonosnak nincs képviselője, emiatt nem járhat el senki a Steelhold nevében. Így pedig nem lehet érvényes közgyűlést tartani, hogy rendezzék a cég ügyeit - írta a portál.

A kohászati óriáscégnek 2020. október 1-je óta nincs felügyelőbizottsága, és 2021. június 1-je óta nincsenek vezető tisztségviselői,  emellett 2020. november 25-e óta könyvvizsgálója sem, így nem tudták elfogadni a cég mérlegeit sem. Emiatt pedig törvénysértő a cég működése.

A társaság 2019-et bő 54 milliárd forint veszteséggel zárta, 2020-as adatokat nem közöltek, a 2021-es előzetes adataik pedig – mint jelezték – még nincsenek. Tavaly viszont különösen megromlott a Dunaferr anyagi helyzete, emiatt nem jutott hitelhez, alig tudott fizetni, így öt végrehajtás is indult ellene, a béreket pedig hónapokon át két részletben utalta - írta januárban a Napi.hu.

A Dunaferr magáncég, zűrös orosz–ukrán tulajdonosi viszonyokkal, csak a háború után lehet érdemben visszatérni a kérdésre – mondta a Világgazdaság érdeklődésére Palkovics László innovációs és technológiai miniszter még idén márciusban. A tárcavezető szerint a társaság a fenntartható gazdálkodás szempontjából is nagyon fontos Magyarország számára. Az országban évente termelődő másfél millió tonna acélhulladékból ugyanis mindössze mintegy félmillió hasznosul belföldön, a többit exportáljuk, holott ez utóbbi mennyiséget érdemes lenne újra belföldön feldolgozni.

A társaságban a magyar államnak is volt 0,0004 százaléka, de tavaly augusztusban 2,201 millió forintért megvált tőle.