A tavaly november 22-i Eurojackpot sorsoláson megszületett minden idők legnagyobb hazai lottónyereménye, hiszen egy magyar szerencsés bruttó 30 millió eurót, azaz több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert. A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, amelyet a napokban meg is tett. Nézzük, hogy mit árult el magáról a legsikeresebb magyar lottózó - írja közleményében az állami szerencsejátékos cég.

Érdekesség, hogy az Eurojackpot hazai nyertese névtelenül kitöltötte az úgynevezett nagynyertes kérdőívet. Részleteket árult el például a játékszisztémájáról, életéről úgy, hogy anonimitása biztosított marad.

A példátlanul szerencsés játékos elárulta, hogy vidéken adta fel a nyertes szelvényét, amelyet önállóan, saját számok megjelölésével játszott meg. Kiderült az is, hogy több éve minden héten játszik az Eurojackpoton és korábban még nem nyert nagy összeget. Egyetlen rituáléja pedig, hogy mindig ugyanazon a napon adja fel a szelvényét. Egy lottózóból értesült arról, hogy nyert, amelyről azonnal értesítette házastársát - közölte a Szerencsejáték Zrt.

A nyereményét a játékos utazásra, autóra, lakásra akarja majd költeni, de jótékonykodni és befektetni is szeretne. Utóbbihoz pénzügyi befektető segítségét is igénybe veszi. Emellett úgy nyilatkozott, hogy szűkebb családja is részesül majd az összegből.

Arra a kérdésre pedig, hogy a nyereményét követően abbahagyja-e a lottózást egyértelmű és a fentiek fényében egyáltalán nem meglepő választ adott: esze ágában sincs, tovább fog játszani.