Az Aon Legjobb munkahelyek programjában idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója mondta el a véleményét arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön, majd a válaszok alapján 18. alkalommal állította össze a legjobbak listáját.

Gyengül a munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, miközben elhelyezkedési esélyeikben évről évre magabiztosabbak: ma már a munkavállalók csaknem kétharmada nem aggódik állása elvesztése miatt és biztosnak érzi magát munkaerőpiaci esélyei kapcsán. Amíg európai és globális viszonylatban is minimális növekedés tapasztalható a dolgozói elkötelezettségben, addig itthon nincs megállás: a csökkenés három éve folyamatos, idén 1 százalékpont volt.

Ez a negatív tendencia jellemzi a vállalatok tehetség megtartó képességével kapcsolatos dolgozói elégedettséget, és a cégek jövőbeli sikerességébe vetett hitet csakúgy, mint a munkáltatói márkával kapcsolatos elégedettséget. A megkérdezett munkavállalók mindössze 53 százaléka vélekedik úgy, hogy cége az egyik legjobb munkahelynek számít a szakmájában.

Ma már a munkáltatói márka vonzósága és a vállalat jó hírneve nem elég, hitelesnek is kell lenni. Ebben a szervezetek egyik legnagyobb segítsége a folyamatos párbeszéd kialakítása és fenntartása lehet, hisz a munkatársak bevonásával és véleményük megismerésével lehet valós, pozitív hatást elérni. A támogató munkahelyi környezet megteremtése egyre fontosabbá válik, a tavalyi tizedik helyről a hatodikra ugrott az elégedettségi területek fontossági sorrendjében - mondta György Máté, a program projektvezetője.

A kisebb cégeknél továbbra is magasabb az elkötelezettség, a 29 év alatti munkavállalók a legpozitívabbak az elhelyezkedési esélyeik kapcsán, a férfiak továbbra is jóval magabiztosabbak, mint a nők, és az idősebbek nehezen váltanak.

A legjobb munkahelyeknél a a legtöbb mutatónál körülbelül 20 százalékponttal magasabb az elégedett munkatársak aránya. Munkavállalóik négyötöde vélekedik kedvezően a cég tehetségvonzó képességéről, és több mint 60 százalékuk pozitívan nyilatkozik a tehetség megtartással és a rendelkezésre álló munkaerővel kapcsolatban. E cégeknél 10-ből 8 dolgozó véli úgy, hogy anyagilag is részesül a cég sikeréből, szemben az 57 százalékos magyar átlaggal.

Idén 13-an kerültek a legjobbak közé. Közülük három cég ( B.Braun Avitum Hungary., a EuroFamily és a Decathlon Magyarország) már negyedszer nyerte el zsinórban az elismerést.

50-250 fős kategória:

  • Atlas Copco Hungary Kft - Industrial Technique
  • Cisco Systems Mo. Kft
  • Carglass Magyarország - CG Hungary Kft.
  • Nutricia Early Life &Advance Medical Nutrition
  • Starschema Kft.
  • WHC

250 és 1000 fős kategória:

  • B.Braun Avitum Hungary Zrt.
  • EuroFamily

1000 fő feletti kategória:

  • SAP Hungary Kft.
  • Decathlon Magyarország
  • Szerencsejáték Zrt.
  • A Nemzetközi mérésben részt vett vállalatok közül két magyar leányvállalat kapta meg a Legjobb munkahely elismerést:
  • Mars Magyarország Értékesítő Bt.
  • Profession.hu Kft.