A nyílt, gyorsított tender eredményét az ajánlatkérő BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A kormány egy tavaly decemberi határozatában döntött a Kútvölgyi Klinikai Tömb betegellátó kapacitásainak a Semmelweis Egyetem más telephelyeire történő áthelyezéséről. Az új hely az egyetem józsefvárosi, illetve ferencvárosi klinikáit jelenti, itt kell átépítéséket végezni ahhoz, hogy az átköltözés az év végéig megtörténjen. Ezzel indokolták a gyorsított eljárást is.

Az egyedüli induló, majd nyertes céggel szeptember 24-én kötött szerződést az ajánlatkérő.

Az ügy további előzménye, hogy a kormány idén májusban 2 milliárd 781 millió forintot biztosított az átköltözésre. Az ehhez szükséges építésre júliusban jelent meg a közbeszerzési felhívás. A közbeszerzés nyertesének 261 betegágynak kell helyet biztosítania úgy, hogy át kell építenie 10 707 négyzetméternyi meglévő területet, továbbá át kell alakítania 1250 négyzetmétert, amely nem kapcsolódik közvetlenül a betegellátáshoz.