A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog hazai bevezetésére; a kilakoltatási moratóriumot nemrégiben meghosszabbította a törvényhozás, a kilakoltatásmentes időszak alatt pedig akár életbe is léphetne az új szabályozás - mondta Schadl György, a végrehajtói kar vezetője a Magyar Időknek.

Így jövő tavasszal sokak helyzete válna lényegesen könnyebbé. A napilap információja szerint az elsétálási jog bevezetése már felmerült a kormányzat berkeiben is.

A parlamenti képviselők a közelmúltban határoztak a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról, november 15-től április 30-ig. Emiatt több száz kilakoltatást kell elhalasztani - mondta Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke.

Egyesek szerint a moratórium meghosszabbítása módot adhat arra, hogy a törvényhozás rendezze a devizahitelezés egyik igencsak ellentmondásos kérdését. Többször is előfordult ugyanis, hogy bár az adós mindent megtett devizahitelének visszafizetéséért, végül mégsem lehetett elkerülni az ingatlan elárverezését. Ráadásul a banki tartozásból még úgy is maradt nemegyszer milliós összeg, hogy az ügyfél minden érdemi vagyontárgyát dobra verték - olvasható a lapban. (Tizenhétezer családra vár kilakoltatás?)

Az ilyen esetekben igazságos megoldás lehetne az úgynevezett elsétá­lási jog hazai bevezetése - jegyezte meg a végrehajtók vezetője. A tengerentúlon alkalmazott módszer lényege, hogy ha az adós minden ér­demi vagyontárgyát értékesítik, akkor az érintett - bizonyos feltételekkel - mentesül az esetleg fennmaradó tartozás megfizetése alól.

Schadl György szerint a megoldás idehaza csak akkor működhetne, ha szigorú kitételek érvényesülnének. A hazai elsétálási jog például csupán a korábbi devizahiteleknél jöhetne szóba; azért csak ott, mert az ilyen kölcsönök adósait korábban rendkívüli hely­zetbe hozta az árfolyamok elszabadu­lása. Emellett az elsétálás joga csak azokat illethetné meg, akik a banki hitelüket legalább részben megpróbálták törlesz­teni, miközben minden más fize­tési kötelezettségüket teljesítették - írja a napilap.