Az évente 1,5 millió számlát feldolgozó díjmentes Bisnode fizetési tapasztalat program adatai szerint az elmúlt 12 hónapban a cégek átlagosan 27 napos fizetési határidővel egyenlítették ki számláikat - egy évvel korábban ez az érték még 29 nap volt. A csökkenést valószínűleg az is eredményezte, hogy egy tavaly nyáron életbe lépett törvénymódosítás szerint nyomós ok nélkül nem lehet megállapítani 30 napnál nagyobb fizetési határidőt.

A legnagyobb fizetési határidővel a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása területén, a papíriparban, a vegyiparban, a mezőgazdaságban és a gépiparban tevékenykedő cégek esetén kell számolni. Az elektronikai cikkeket gyártóknál a fizetési határidő megközelíti az 50 napot is, a többi szektorban pedig 35 és 40 nap körül mozog.

Iparágak, melyekkel szemben a legtovább tart pénzhez jutni
Kép: Forrás: Bisnode

Területi bontást nézve azt látjuk, hogy kiugróan magas - 37 nap feletti - fizetési határidőt szabnak Borsod-Abaúj-Zemplén megye cégei, de Somogy, Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is átlagosan 30 nap feletti fizetési határidőt alkalmaznak. Azoknak kell a leghamarabb kiegyenlíteniük számláikat, akik Győr-Moson-Sopron megyei, budapesti vagy Tolna megyei vállalkozásoknak tartoznak.

Jó hír, hogy az elmúlt időszakban a korábbi 21 napos számlafizetési késedelem 18 napra csökkent, a legnagyobb fizetési késedelemmel - akár több mint 30 nappal - az oktatásban, a papíriparban és az ingatlanügyletek területén tevékenykedő cégek esetében számíthatunk.

Megyék, ahol legtovább tart pénzhez jutni
Kép: Forrás: Bisnode

A Bisnode fizetési tapasztalat program szerint a pénzhez jutási idő ma Magyarországon átlagosan 45 nap, de vannak olyan iparágak, amelyekben jóval többet kell várni: a papíripari, elektronikai termék gyártói vagy vegyipari szereplőknek utólagos fizetést engedélyezők átlagosan több mint 60 nap után jutnak csak a pénzükhöz.

Amennyiben a különböző megyékben tevékenykedő cégek számlafizetési szokásait vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye cégei fizetnek a legkisebb fegyelemmel, azaz, amennyiben ők késnek számláik kiegyenlítésével, akár átlagosan 50 napot is várniuk kell hitelezőiknek. Pozitívum viszont, hogy az extrém, 90 napos - erősen fizetésképtelenségre utaló - késések aránya is csökkent.