Az elérhető adatok szerint a felvásárlások összértéke közel 0,9 milliárd dollár volt, ami 9 százalékkal magasabb, mint a 2015 azonos időszakában mért érték, és 21 százalékkal haladja meg a tavalyi év második félévének értékét. A tranzakciók száma csekély mértékben, de csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Amíg 2015 első felében 70 lezárt tranzakciót regisztráltak, addig idén 64-et - olvasható az EY közleményében.

A hazánkat is magába foglaló közép- és dél-európai régióban összesen 655 lezárt tranzakciót hoztak nyilvánosságra az év első felében, amelyeknek becsült összértéke megközelítette a 14 milliárd dollárt. A tranzakciók számát tekintve Csehország végzett az élen 194 lezárt ügylettel, amit Törökország (133) majd Lengyelország követ (121).

"A hazai tranzakciós piacon fontos változás, hogy az évek óta legnépszerűbbnek számító IT szektort idén megelőzte a feldolgozóipar. Érdekesség, hogy ebben a szektorban a trendekkel ellentétben a külföldről érkező beruházások voltak többségben, 11 tranzakcióból 6-ot külföldi beruházók hajtottak végre. Ezzel szemben a piac egészét nézve továbbra is azok a lezárt tranzakciók vannak többségben, ahol a befektető és a célpont is magyar vállalat" - mondta Dezse Margaret, az EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások vezető partnere.

A 2011-es visszaesést követően, immáron a harmadik olyan félévet zárja a magyar gazdaság, amikor a felvásárlások száma meghaladja a 60-at. Ugyanakkor továbbra is inkább a kis összegű tranzakciók dominálnak: a 100 millió dollár alatti beruházások átlagos értéke 3,7 millió dollár volt szemben a régió átlagos 13,6 millió dolláros értékével.

Bár az összesítésben a második helyre szorult az IT szektor, a nyilvánosságra hozott adatok alapján mégis itt valósult meg az egyik legnagyobb tranzakció, amely során az IBM hozzávetőlegesen 130 millió dollárért megvásárolta a budapesti központú Ustreamet. Ennél csak két nagyobb értékű ügyletet zártak le az elmúlt félévben: a dél-afrikai Ascendis Health vásárolta fel a sportcélú táplálék-kiegészítő termékeket gyártó Scitec Holdingot 170 millió dollár értékben, illetve a Richter Gedeon vált a Finox Holding tulajdonosává 194 millió dollár ellenében.