Jövőre megnyitja online áruházát a Spar Magyarország Kft., a webshop jelenleg már az előkészítés stádiumában van. Azt azonban még nem tudjuk, hogy a nyitás az év melyik időszakában történik majd - mondta a Napi.hu-nak Maczelka Márk, az üzletlánc kommunikációs vezetője. A társaság már 2014-ben kezdeményezte online boltja létrehozását, ám tavaly a projekt finanszírozási okokból leállt, majd az idei első negyedévben indult újra.

Az Auchan Magyarország Kft. még a hét első felében adta hírül, hogy várhatóan idén szeptembertől elindítja házhoz-szállítási szolgáltatását a magyar piacon: az üzletlánctól a kezdeti időszakban Budapesten lehet csak rendelni. Bár a társaság már 2014-ben tervbe vette a saját online boltnyitást, az Auchan most azzal indokolta a beruházási döntést, hogy 2015-ben a hagyományos kiskereskedelemnél nagyobb mértékben, 16 százalékkal bővült az internetes áruházak forgalma. A hálózat kibővített termékkínálattal készül az új szolgáltatásra.

Aki kimarad, lemarad

Tavaly már több mint 10 milliárd forintos piac volt az online élelmiszer-kiskereskedelem: a legjelentősebb szereplő magasan a Tesco online bevásárlás volt, amely a 2015-es nyolcadik helyről, 2016-ra az ötödik helyre kapaszkodott fel a GKI Digital 10 legnagyobb hazai e-kereskedőt számba vevő e-toplistáján - mondta lapunknak Madar Norbert, a kutatóintézet üzletágvezetője. A brit óriás mellett jóval szerényebb szeletet hasít ki az e-tortából a másik két szereplő, a CBA és a G-Roby webáruháza - konkrét forgalmi adatokat azonban a GKI nem hoz nyilvánosságra. (A Magyar Idők szerint a Tesco webes üzletága akár 30 százalékos mértékben is bővülhetett tavaly)

Madar szerint az online FMCG-piac sikere főként a Tesco példáján mérhető le, amely e-boltjával új vásárlóközönséget tudott meghódítani. Ez a kör sokkal magasabban pozicionált célcsoport, mint azok a fogyasztók, akik a lánc fizikális üzleteiben vásárolnak, s általában drágább termékeket rendelnek, nagyobb mennyiségben, mint az átlagos hipermarketbe betérő vevők. Míg a kiskereskedelemben az egyszeri vásárlások átlagos kosárértéke 3-4 ezer forint körül mozog, addig a GKI Digital felmérése szerint az online élelmiszer vásárlásoknál akár 20 ezer forintot is elérheti. Az itteni vevők ugyanakkor rendszerint csak 2-3 hetente vagy havonta térnek vissza.

Madar szerint ezen a piacon a legnépszerűbb termékek közé a tartós élelmiszerek, az ásványvizek, az állateledelek tartoznak és megfigyelhető, hogy a vevők az olcsó, sajátmárkás áruk helyett a felsőbb kategóriájú termékeket viszik.

A szakértő szerint a Spar és az Auchan belépésével még nem telítődik a magyarországi piac - a célcsoport bővítése szempontjából az online nagy lehetőségeket ígér számukra is. Egyre több vásárló térhet át az online rendelésekre, amelyek elsődleges mozgatórugója a kényelem.

Kezdődhet a csata

Így a jövőben a kiskereskedelmet a hipermarketmodell helyett egyre inkább a diszkontok modellje határozza meg: valószínűleg ez is ösztönzően hathatott a két nagy üzletlánc megjelenése az online szegmensben, amelyek így pótolhatják nagyáruházaik fogyatkozó forgalmát. A Tescóról is úgy hírlik, hogy veszteséget termelő egységeit eddig az internetes eladások többletforgalmából finanszírozta.

Madar szerint a Spar és az Auchan online megjelenésének sikere attól is függ, mennyire tudják megkülönböztetni magukat versenytársaiktól, illetve mennyire és miként tudják szélesíteni termékpalettáját.

Így kulcskérdés lehet, hogy az egyes szereplők mikor lépnek ki az élelmiszerek világából, s mikor nyitnak a non-food termékek, vagy a műszaki, ruházati cikkek felé. Például, ha az új szereplők egyike elkezdene műszaki termékeket is árulni a neten, máris komoly előnye lenne a Tescóval szemben, amelynek online flottás járművei nem alkalmasak ilyen cikkek kiszállítására.

Mindenki nagyobb lett

A magyarországi Tesco csaknem 750 milliárd forintnyi bruttó árbevétellel zárta a tavalyi évet, a 2014-es 716,0 milliárd forint után és továbbra Magyarország legnagyobb kiskereskedelmi szereplője, a Trade Magazin FMCG toplistája szerint.

A Spar 491,1 milliárd forintra bővítette bevételét tavaly a 2014-es 475,2 milliárd forintnyi eredményt követően, így megőrizte negyedik helyét a piacon. Az Auchan, a tavalyelőtti 326 milliárdról 337 milliárd forintra tornászta fel bevételét 2015-ben, ám ez kevés volt ahhoz, hogy megőrizze hatodik helyét a listán, így a hetedik helyre csúszott le a gyorsabban növekvő Lidl mögött.