Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavalyelőtt 15 százalékkal, tavaly pedig további 3 százalékkal nőtt a kerékpáros forgalom a fővárosban a Magyar Kerékpárosklub tájékoztatása szerint. A kétkerekűek népszerűségének két évvel ezelőtti megugrása tehát nem csupán a pandémia időszakos következménye volt, a kerékpározó budapestiek a korlátozások teljes feloldását követően is nyeregben maradtak.

Eközben jelentősen növekedett az új kerékpárok átlagára: a középkategóriát képviselő modellek 200-300 ezer forint közötti áron kaphatók, az elektromos rollerek ára 200 ezer forint felett kezdődik, egy-egy jobb e-kerékpár árcéduláján pedig már könnyen hétjegyű összeget találhatunk. A bicikli tehát egyre inkább olyan vagyontárggyá válik, amelyet célszerű lopás vagy károsodás ellen biztosítani.

A közúti balesetek halálos áldozatainak mintegy 8 százaléka kerékpáros, a KSH adatai szerint tavaly a személyi sérüléses balesetek közel 11 százalékát okozták biciklisek. Mind baleset- mind felelősségbiztosítási szempontból indokolt tehát a biztosítási védelem.

2020 óta biztosíthatók az elektromos kétkerekűek is

Fontos tudni, hogy ha az elektromos kerékpár motorjának teljesítménye meghaladja a 300W-ot, vagy a motor a pedáltól függetlenül is képes önállóan hajtani a járművet, illetve a jármű 25 km/óránál nagyobb sebesség elérésére képes, a jármű besorolása már segédmotoros kerékpár, amelyre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni. Vezetéséhez szükség van vezetői engedélyre, és üzemeltetése során védőfelszerelést (bukósisakot) kell alkalmazni.

A koronavírusjárvány első szakaszában jelent meg az első biztosítás az elektromos kerékpárokra és rollerekre, amelyet kizárólag online lehet megkötni. Az applikációnak nem csupán a megkötéskor, hanem a megfelelő mértékű kártérítés megítélésekor is fontos szerepe van: amennyiben az eltűnés előtt a tulajdonos nem tölti fel a leparkolt járműről készített fényképet, a biztosító 15 helyett 50 százalékos önrésszel téríti csupán a rongálási vagy lopáskárt. Roller esetében pedig csakis zárt helyről történő eltulajdonítás esetén jár a kártérítés. Az alkalmazás kedvező tulajdonsága ugyanakkor a testre szabhatóság: a kívánt fedezeti körnek megfelelően három biztosítási csomag közül lehet választani, és az app lehetőséget ad a vagyonbiztosítás mellé baleset- és felelősségbiztosítási fedezet megszerzésére is.

Hagyományos kerékpárok biztosítása: elsősorban lakásbiztosítások részeként

Noha léteznek a piacon külön kerékpárokra kidolgozott biztosítások is, a biztosítók többségénél más vagyonbiztosításhoz, elsősorban lakásbiztosításhoz kapcsolt kiegészítő biztosítás megkötésével szerezhető biztosítási fedezet erre a járműre.

Bár a kerékpáros kiegészítő biztosítások esetében a kívánt kártérítési szintnek megfelelően többféle csomag válaszható, a kártérítés felső határa a legmagasabb csomag esetében sem feltétlenül éri el a biztosításba bevont jármű értékét. Egyes biztosítóknál ez az összeg nem haladja meg az 50 ezres szintet sem. A térítés felső határát köthetik az alkalmazott kerékpárzár biztonsági fokozatához is. A kapcsolódó baleseti térítések összege is jellemzően jóval az önálló balesetbiztosítási limitek alatt maradnak.

A kártérítésnek általában feltétele a kerékpár megfelelő lezárása, és rendelkezni kell a vételt igazoló számlával vagy garancialevéllel. Emellett gyakori a 10 évnél idősebb járművek kizárása is.

„Számos kapcsolódó feltételben ugyanakkor szolgáltatásonként jelentős eltérések tapasztalhatók" – hívja fel a figyelmet Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. 

Például éjszaka szabadban hagyott kerékpárra általában lezárt állapotban sem terjed ki a fedezet, a biztosítók ezt az időszakot is eltérően számíthatják. A kapcsolódó baleset- és felelősségbiztosítási szolgáltatások egyes módozatoknál eleve a csomag részei, másoknál külön kiegészítőként köthetők meg. Az eltérő szempontok megfelelő összehasonlítását, az egyedi igények megfelelő érvényesítését ezért célszerű felkészült biztosításközvetítő szakemberre bízni.