A jövőre induló program első lépéseként egy mintaprojekt valósul meg, amelybe 250 10-14 év közötti ghánai gyermeket vonnak be, hogy megtanítsák nekik a víz tudatos felhasználását. A magyar cég fiatal ghánai vízipari szakemberek magyarországi továbbképzését is támogatja.

Az oktatási program részleteiről szóló együttműködési megállapodást a Budapesti Víz Világtalálkozón írta alá Horváth Bálint, a Pureco Kft. ügyvezetője és Joseph Siaw Agyepong, a ghánai Jospong Group of Companies vezérigazgatója.

Az egyebek mellett hulladékgazdálkodással is foglalkozó afrikai vállalat, valamint konzorciumi formában a Pureco Kft. és az Unit Nemzetközi Építő Kft. közösen épít Kumasiban egy szennyvíztisztító telepet. A beruházás részeként vállalta a Pureco Kft. az oktatási program elindítását.

A közlemény szerint a 10 millió euró értékű beruházás építkezési munkálatai már elkezdődtek, 2020 második felében lesz a próbaüzem.

A szennyvíztisztító javítani fogja a városban élő 2,5 millió ember személyes és környezeti higiéniai feltételeit, ezen felül pedig a felszíni és a felszín alatti vizek szennyeződését, valamint a szennyezett ivóvíz okozta megbetegedések számát is csökkenti - ismertetik a közleményben. A probléma súlyát mutatja, hogy jelenleg csak a vérhas miatt naponta ötszáz öt éven aluli gyerek hal meg Fekete-Afrikában - teszik hozzá.

A Pureco Kft. 100 százalékban magyar tulajdonban lévő vállalkozás, amely már 10 éve van a piacon. Fő profilja a csapadék- és szennyvízkezelés, az ivóvíztisztítás, környezeti kármentesítés. A Pureco Kft. Európán kívül az arab országokban és Ázsiában is jelen van. A cég Ghánában további két szennyvíztisztító telepet épít majd.

A magyar kormány az elmúlt időszakban nagyon aktív Ghánában: január végén meglepetésre kiderült, hogy egy magyar cég 19,5 milliárd forintos ghánai erőműépítésbe kezd. Februárban új tiszteletbeli konzulátust nyitott Magyarország, majd bejelentették egy Solin nevű magyar építőanyaggyár részvételét 10 000 ezer ház építésében.