Több mint ötvenezer, a szélsőséges időjárás okozta kárról érkezett bejelentés májusban és júniusban - közölte az Aegon Magyarország. Az első félévben az ügyfeleknek kifizetett, illetve a feldolgozás alatt álló károk összértéke 4 milliárd forint volt, ami közel duplája a tavalyi egész éves értéknek. A biztosító számításai szerint minden tizedik, azaz mintegy egymillió embert érintenek közvetlenül a májusi és júniusi vihar- és árvízkárok Magyarországon, de az újabb viharok nyomán az érintettek száma naponta emelkedik. Az árvíz, szélvihar, jégeső okozta, bejelentett károk száma elérte az 53 ezret, a már kiutalt kártérítés pedig az év első hat hónapjában 2,32 milliárd forint volt. Ez az összeg alig marad el a tavaly, az egész év során kifizetett 2,49 milliárd forinttól. A még függőben vagy kiutalás alatt lévő károk értéke 1,67 milliárd forint, így került az elmúlt másfél hónap szélsőséges időjárása 4 milliárd forintba a biztosítónak. Májusban 22 201, júniusban 28 999 darab kárbejelentést kapott ügyfeleitől az Aegon - ebből májusban csaknem 10 ezer bejelentésre 525 millió, júniusban pedig mintegy 23 ezer kárra 1,46 milliárd forintot már ki is fizetett. További 6912 bejelentett kárt már felmértek, a teljes feldolgozottság megközelíti a 80 százalékot. Az újabb hétvégi viharok ismét Borsodban okozták a legtöbb kárt, az árvízkárok 70 százalékát ebből a megyéből jelezték. Bánrévén, Sajópüspökiben és Putnok térségében a jég pusztított, szerdán pedig a Nógrád megyei Litkén és Szécsényben volt újabb jégverés. A települések sorában a legújabb, júliusi kárbejelentéseket összesítve a főváros áll az első helyen. Innen 285 bejelentés érkezett, a sorban Bánréve, Szeged, Szentes és Pécs következik 95, 62, 53, illetve 46 bejelentéssel. Az okok között az országos összesítésben jelenleg a vihar áll az első helyen (1753 kárt okozva), ezt követi a jégverés (560 bejelentés), a felhőszakadás (519 bejelentés) és az árvíz (117 bejelentés). Az ügyfelek által becsült kár 375 millió forint.