Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Gyakorlatilag lezárult a Megyeri híd károsultjainak ügye, mindössze öt olyan cég maradt a korábbi ötvenből, amely továbbra sem hajlandó megegyezni a Ganz Acél jogi képviselőivel - írja a Népszava pénteki száma. Horváth László, a pénzükért már több mint egy éve küzdő károsultak közé tartozó Artjob Kft. termelési igazgatója a lapnak elmondta: azok a társaságok, amelyek végül megállapodtak a Ganz Acél megbízottaival, általában a számláik értékének csupán a tíz százalékát kapták meg, döntően készpénzben. Anyagban, szerszámban, gépben is kérhettek volna kárpótlást a cégek, ám ezeket a javakat olyan magas áron számította volna be az adós a fizetségbe, hogy alig akadt olyan alvállalkozó, aki ezt elfogadta. Horváth szerint társaságuk továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy a jogosan kiszámlázott összegnek csupán a tizedét fizesse ki a Ganz Acél, ezért folytatják a jogi küzdelmet. Az igazgató úgy tudja, hogy a napokban csődbiztost jelöltek ki az alvállalkozóit megkárosító társasághoz, így elkezdődhet a felszámolási eljárás. Eddig amiatt nem indulhatott el a vizsgálat csődbűntett gyanújával a Ganz Acél ellen, mert nem kezdődött meg a csődeljárás, annak ellenére, hogy ezt több károsult is kezdeményezte még tavaly - írja a lap.