A Hungast Holding Zrt. irányításszerzése a Sodexo Magyarország Kft. felett nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a társaságok tevékenységi területén, ezért irányítást szerezhet a Hungast a Sodexo felett - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Hungast összefonódás-bejelentésére indult versenyfelügyeleti eljárásban.

Az összefonódással érintett vállalkozáscsoportok, így a Hungastot magába foglaló György-csoport és a Sodexo-csoport egyaránt foglalkozik étkezési szolgáltatás nyújtásával, ezen belül közétkeztetéssel oktatási, egészségügyi és egyéb közintézmények részére és munkahelyi étkeztetéssel.

A két vállalkozáscsoport együttes piaci részesedése a legmagasabb - 35-45 százalék közötti - az oktatási közétkeztetési piacon, ám a GVH szerint ezen a piacon sem igazolhatók káros horizontális versenyhatások (áremelkedés vagy minőségromlás) az összefonódással. Ezt azzal indokolták, hogy a megrendeléseket jellemzően közbeszerzési eljárás keretében lehet elnyerni, az összefonódást követően is kellő számú, tendereken elindulni képes független vállalkozás marad a piacon, az önkormányzatok - a szolgáltatás igénybe vevői - pedig kifejezetten erős vevői alkupozícióval rendelkeznek - írta a GVH közleményére hivatkozva az MTI.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly beszélt arról, hogy - a távfűtéshez és a hulladékkezeléshez hasonlóan - központosítják a menzapiacot is. A bejelentést követően nem történtek további fejlemények - csupán a Hungast cégfelvásárlásairól írt a sajtó. Előbb az Elamen Zrt.-t, majd a Sodexót vették meg. A Hungastról bővebben itt olvashat.

Képünk illusztráció.