Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elmondta: a hatóság szakemberei ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, emiatt ott a biztonságos működés feltételei nem adottak. Ebből következően a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hatósági jogkörében eljárva megtiltotta az üzem működését.

Sajtóhírek szerint a határozat alapján a szolnoki üzem akár 90 napig is zárva maradhat.

Bige László cégtulajdonos az egyik kereskedelmi televízióban azt nyilatkozta, hogy ha a jövő héten nem rendeződik a helyzet, akkor akár be is zárhatják a 250 család megélhetését biztosító szolnoki gyárat.

Az MTI korábbi híre szerint tavaly novemberben nagyszabású rendőri akció zajlott a szolnoki műtrágyagyárban. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) akkori tájékoztatása szerint az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal akkor az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a Bige Holding Kft.-vel szemben az elmúlt években környezetvédelmi bírságot nem szabtak ki. Ezt követően zavartalanul folyt tovább a termelés a szolnoki műtrágyagyárban a Bige Holding Kft. korábbi tájékoztatása szerint. A cég akkori tájékoztatás szerint a gyár munkavállalói és vezetői mindenben együttműködtek a hatósággal.