Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szerződés módosítását az ajánlatkérő  Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben. A Palatinus strandfürdő műemléki rekonstrukciója, felújítása, átalakítása című tendert korábban a Palatinus 2015 Konzorcium nyerte, amelynek tagjai a ZÁÉV Építőipari Zrt. valamint a Laterex Üzemeltető Kft. voltak.

Az ajánlatkérő a módosítást több, előre nem látható dologgal indokolja. Így az alagsori szinten végzett alap megerősítés során előre nem látható teher átrendeződés következett be. Az intenzív esőzés hatására pedig a pincefalat terhelő vegyes talajban csúszólap alakult ki, ami a pincefal bedőlését és a falszerkezet labilitását eredményezte.

A statikus tervező szakvéleménye alapján a középső szárny strand felőli épületrészét - az előcsarnok megtartása mellett - el kellett bontani. A főépület déli szárnyának bontása során feltárt szerkezeteken az épületrész teljes egészére kiterjedő károsodások voltak tapasztalhatók. Az épület elbontása és újjáépítése szükséges - áll a közleményben.