Egy ajánlat ugyan érkezett a felszámolás alatt lévő Integrált Borgazdaság Zrt. (korábbi nevén Egervin) közel egymilliárd forintos irányáron meghirdetett egri borászatára, de az formai hiányosságok miatt nem felelt meg a pályázati felhívásnak, így azt nem is értékelte a felszámoló. Az augusztus elején zárult pályázaton csak a szintén meghirdetett, több mint 300 ezer palackos borkészletből sikerült értékesíteni két-háromezer darabot, a vevők kistermelők voltak – tudtuk meg Szűcs Zoltán felszámolóbiztostól, a Ratis Kft. munkatársától.



A borászatot újra meghirdetik, az pedig néhány héten belül eldől, hogy újra egységesen, vagy a vagyonelemenként külön-külön is elfogadnak-e ajánlatokat. A felszámoló elsősorban egyben, szakmai befektetőnek adná el az 1949-ben alapított Egervin jogutódjának ingóságait és ingatlanait, ennek esélyét növelheti, hogy augusztus 13-án elindult a borgazdaság egykori palackozójának, a vele szomszédos telephelyen működő B+B Borpalackozó Kft. (korábbi nevén Bulls Blood) felszámolási eljárása is. A palackozó várható meghirdetése még kelendőbbé teheti a borászati ingatlanokat is.


A B+B az Integrált Borgazdaság kisebbségi tulajdonában van, többségi befolyással pedig a Timesco Befektetési és Fejlesztési Zrt. rendelkezik benne, amely egyben a borgazdaság többségi tulajdonosa is. (A Timesco közvetve két magánszemély, Botos Attila és Fodor László érdekeltségébe tartozik.)


A B+B felszámolását a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. januárban, egy 556 milliós forintos tartozás miatt benyújtott kérelmére rendelte el a bíróság – mondta a Napinak Sebestyén Zsolt felszámolóbiztos, az Apport Kft. munkatársa. Az MFB az Európa technológiai felzárkóztatási beruházási hitelprogram keretében félmilliárd forintos beruházási kölcsönt nyújtott a cégnek egy palackozó gépsor beszerzéséhez és raktárkapacitásának bővítéséhez. Ennek visszafizetéséhez készfizető kezességet vállalt tulajdonosként az Integrált Borgazdaság és a Timesco. A hitelezők szeptember 21-ig jelenthetik be a B+B-vel szembeni követeléseiket a felszámolóhoz. A kft. online elérhető 2008-as beszámolójából kiderül, hogy kötelezettségállománya akkor meghaladta a 684 millió forintot.


Az Egervin nevét 2008-ban változtatták Integrált Borgazdaságra. Az üzemben 2007-ig szőlőfeldolgozás és borkészítés zajlott, azóta csak bortárolást végez. 2008-at nettó 518 millió forintos értékesítési és 122 milliós egyéb bevétellel zárta, mérleg szerinti eredménye 326 milliós mínuszt mutatott. 2009. április 21-ig, felszámolásának kezdetéig 434 milliós bevétel mellett kétszázmilliós veszteséget könyvelhetett el. Felszámolását 1,5 milliárdos tartozás miatt a Raiffeisen Bank kezdeményezte. Tevékenységet záró mérlege szerint kötelezettségállománya meghaladja az 1,7 milliárd forintot. Az Egervin bormárkáit 2006 óta a Bulls Blood Bortársaság Zrt. (új nevén Vincom Kereskedelmi Zrt.) értékesítette, amely a Timesco érdekeltségébe tartozik.