Nem verték nagydobra, hogy a végelszámolás után elrendelték az NHB Bank végelszámolását. Csupán a hitelintézet felszámolását, illetve korábban a végelszámolását végző a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) honlapján olvasható az erről szóló hír, amit a portál észrevett. A Fővárosi Törvényszék döntése azt jelenti, hogy a hitelezők 2020. január 31-éig jelenthetik be az igényüket. Ezt a befektetőknek nem kell megtenniük, az ő tulajdonukban álló értékpapírok és pénzek kiadása továbbra is folyamatos - tette közzé a bank előbb vég-, majd december 2-ától már a felszámolását végző PSFN.

Fontos, hogy a hitelezői igényüket azoknak is be kell jelenteniük, akik azt a PSFN-nél még annak végelszámolói minőségében már korábban megtették, amit az visszaigazolt. A hitelezői igény bejelentése díjmentes, a hitelintézeti törvény értelmében nyilvántartásba vételi díjat (regisztrációs díjat) nem kell fizetni. A felszámoló a bejelentett követeléseket a bejelentési határnapot követő 45 napon belül felülvizsgálja, annak eredményeként a szükséges esetekben az érdekeltekkel egyeztet, és a hitelezőket a nyilvántartásba vett és a nyilvántartásba nem vehető hitelezői igényükről írásban 15 napon belül tájékoztatja.

Az értékpapírok megvannak

Az NHB azon ügyfeleinek, akik kizárólag befektetési szolgáltatásból származó követeléssel rendelkeznek a banknál, a felszámolási eljárásban nem kell benyújtaniuk hitelezői igényt. "Az NHB befektetési üzletágához tartozó, a bank ügyfeleinek tulajdonában álló értékpapír- és pénzeszközállomány tekintetében az elvégzett fedezettségellenőrzés alapján hiányra utaló körülmény nem volt megállapítható" - közölte a Pénzügyi Stabilitási Kft. Hozzátéve: a befektetőkkel történő elszámolást akadályozó körülmény nem merült fel, s az értékpapír és pénzeszközállomány ügyfeleknek történő kiadása a CODEX Értéktár Zrt.-vel korábban kötött együttműködési megállapodás alapján továbbra is folyamatosan történik.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly december 18-án hozta meg az első komolyabb intézkedést az NHB Bankkal szemben, amikor 7 millió forintban korlátozta az NHB Bank kifizetéseit, egyúttal két felügyeleti biztos irányítása alá vonta a hitelintézetet, legkésőbb 2019. április 18-áig. Az indoklás szerint annyi pénzt vontak ki a bankból a betétesek, hogy az megrendítette annak likviditását. Összesen 12,5 milliárd távozott - ez már az NHB idén májusban közzétett 2018-as beszámolójából derült ki. Az ügy pikantériáját az adta, hogy az NHB tulajdonosa Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére volt.

Bedőlt a bank

A korlátozásokat először 30 napra hozta meg az MNB, majd kétszer is meghosszabbította, végül március 14-én visszavonta az NHB működési engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. A jegybank arra hivatkozott, hogy a bank "sem likviditásának helyreállítása, sem üzleti modelljének átalakítása terén nem tett olyan lépéseket, amelyek biztosították volna fenntartható stabil működőképességét".

Ezzel a tulajdonos, a Szemerey Tamás befolyása alatt álló BanKonzult Pénzügyi és Gazdasági Tanácsadó Kft., nem értett egyet, áprilisban a bíróság előtt támadta meg a jegybank döntését. Augusztus végén aztán a BanKonzult kiszállt, s az NHB új tulajdonosa egy aranykereskedő, a Solar Gold Zrt. lett. Amely cég viszi tovább a pereskedést - közölték lapunkkal -, az első tárgyalási forduló már megvolt, a következőre január végén kerül sor.

Menet közben számos más pikáns információ is napvilágot látott az NHB-ról. Matolcsy György fiai például ügyfelek voltak, de a jegybanki korlátozás előtt nem sokkal bankot váltottak. Az ezzel kapcsolatos képviselői megkeresésre azonban Matolcsy azt válaszolta: fiai bankváltása banktitoknak minősül.