A híd jelentős áru- és személyforgalmat bonyolít le, tágabb értelemben a teljes Dunántúl, sőt a nyugati országok forgalma is áthalad Ukrajna, illetve a Balkán felé a kiemelkedően fontos, így az év 365 napjában őrzött létesítményen. (Az építmény a legforgalmasabb dunai vasúti híd.)

A lap emlékeztet, hogy a kormány tavaly novemberben döntött a 2014-2020-as programozási időszak országos jelentőségű közúti, vasúti és vízi közlekedési, városi és elővárosi közlekedési fejlesztéseinek indikatív listájáról, ami tartalmazza a Déli vasúti híd felújítását és bővítését.

A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. által kiírt pályázat olyan megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére vonatkozik, amely felméri a Kelenföld és Budapest-Keleti közti pálya fejlesztési lehetőségeit, hol érdemes új megállóhelyeket építeni, új vasúti hidat létrehozni, és a Déli összekötő vasúti híd felújításának, ütemezett fejlesztésének lehetőségeire is kitér - írta a lap.