Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az index.hu hírportál pénteken arról tudósított, hogy teljesen levonultak a Főtaxi autói a Liszt Ferenc repülőtérről, a taxisok csütörtök este kezdtek forgalomlassításba. Mint írták, a Főtaxi szeptembertől meg akarja emelni a fuvarszervezési díjat, az úgynevezett leadót. A franchise-ban működő, saját autóikkal fuvarozó taxisoknak ezt az összeget kell leadni a társaságnak minden fuvar után.

Nem a Főtaxi döntése a díjemelés, ami ellen a reptéri taxisok tiltakoznak - közölte Vízy András, a Főtaxi Zrt. szóvivője pénteken az MTI-vel. Mint írta, a fővárosi taxirendelet végrehajtásából automatikusan következik a Budapest Airport (BA) Zrt. és a Főtaxi érvényben lévő szerződésének módosítása, miután a rendelet tarifaemelést ír elő. A két cég közötti szerződésből következően a taxisok utasoktól elkérhető fuvardíja, és a repülőtérnek fizetendő szolgáltatási díj között egyenes összefüggés van. A szolgáltatási díj emeléséről a BA Zrt. és a Főtaxi vezetése már megállapodott, jelenleg a szerződés véglegesítése van folyamatban, amely szeptember elsejével lép hatályba - közölte a szóvivő. Kiemelte, hogy a fővárosi rendelet következtében a taxisok bevétele is jelentősen nő.

A BA vezetése megütközéssel észlelte, hogy péntek reggeltől fennakadásokat lehet tapasztalni a taxis szolgáltatásban a 2-es terminálon - közölte a repülőtér üzemeltetője pénteken az MTI-vel, hozzátéve, hogy a cég nem kíván beavatkozni sem szerződött szolgáltató partnere, sem más taxis társaságok belső ügyeibe. Leszögezték: nem változtattak egyéb módon a taxis szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződésen, mint ami a Főpolgármesteri Hivatal által hozott taxis rendelet szeptember elseje utáni változásaiból következik.

"A Budapest Airport ugyanakkor elvárja, hogy szerződött partnerei a megállapodásnak megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtsák az utasoknak" - olvasható a közleményben.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. arról tájékoztatott, hogy szükség esetén sűríti a 200E autóbuszok járatait, és a repülőtéri taxik közlekedésében tapasztalható zavarok miatt folyamatosan figyelemmel kíséri a reptér tömegközlekedési kapcsolatát biztosító autóbusz utasforgalmát. A BKK a repülőtérről haza, vagy a repülőtérre tartó budapestieknek a Kőbánya-Kispest metróállomástól induló járat igénybe vételét javasolja.

A fővárosi taxisrendelet 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.