Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Demján Sándor tavaly elhunyt milliárdos magyar vállalkozó már 1999-ben arról beszélt, hogy gyorsvasutat kellene építeni a ferihegyi repülőtérre. Azóta több terv is volt a projekthez, de azok rendre elbuktak. Hiába tűnt úgy, hogy 2016 végén a kormány már eldöntötte, hogy a meglévő vasúti hálózatról leágazó vonalat építenek a reptérre, valójában még itt sincs végleges álláspont.

A gazdasági portál felidézi, hogy Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója azt mondta a hvg.hu-nak január elején, hogy minimum négy-öt év, mire a reptéri vasúton elindulhat a forgalom. Két héttel később a Demokratának azt is kijelentette, hogy a kormány még nem hozott végleges döntést a kiágazás-külön vasút kérdésben. Arra, hogy akkor mégis miért szerepelt a kormányhatározatban már 2016-ban a legázásos változat, arra az a magyarázat, hogy sajtóértesülések szerint 2017-ben egy kínai magánbefektető jelezte, saját költségeken építene egy vasútvonalat - hat darab járművel - 180 milliárd forint saját tőkéből és a Bank of Chinától származó hitelből. Azonban ezzel sem történt még előrelépés.

A fő probléma viszont nem az, hogy Demján ötlete után 20 évvel sem lesz vasúti összeköttetés a reptér és a város között, hanem az, hogy ezt megköveteli az UEFA egy pályázata, amelyet Magyarország már meg is nyert a 2020-as Eb kapcsán. A fociszervezet ugyanis 2014 szeptemberében bejelentette, hogy 12 másik város mellett Budapest is helyet ad a rendezésben, de ehhez "zavartalanul biztosított közlekedési kapcsolatot" követel a város és a reptér között, amely már szinte biztosan nem épül meg egy-másfél év alatt.