A közbeszerzési eljárás eredménytelenségéről szóló közlemény az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg.

A második ütem keretében a Fertő tó partján lévő Sopron-Fertő Vízitelep környezetének fejlesztése, az ország legnagyobb vidéki turisztikai fejlesztéseként, 100 százalékos kormányzati támogatással valósulna meg. A beruházás célja, hogy a korábbi vízitelep területének kibővítésével magas színvonalú, közösségi célú turisztikai vonzerőt jelentsen a helyi, a hazai és a külföldi látogatók számára egyaránt. A fejlesztés részeként közösségi terek jönnek létre, emellett szálláshelyek és vendéglátóipari helyek létesülnek, strand és vízisport lehetőségek épülnek majd - így szól a hivatalos ismertetés.

A közbeszerzésen ajánlatot tett a Mészáros Lőrinc és gyerekeinek érdekeltségébe tartozó Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt., valamint az Építő-és épületkarbantartó Zrt. is.

A Napi.hu tavaly december végén írt arról, hogy a visszavont gyorsított közbeszerzés után újra meghirdette a Fertő tavi vízitelep fejlesztésének második ütemét a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. Ezúttal nem gyorsított, hanem csak egyszerű nyílt közbeszerzésen lehet ajánlatot tenni.

Az ajánlatkérő az előző - gyorsított - közbeszerzési eljárást a következőkkel indokolta: "a természetvédelmi és Natura 2000 oltalom alatt álló fejlesztési terület jelenlegi, mélyépítési üteme a szerződés szerint 2022. április 17-én zárul, de egyes területrészek már a nyár végétől végleges állapotba kerültek. A természetvédelmi szakmai állásfoglalások szerint kiemelten fontos a munkavégzés, továbbá a fejlesztés folyamatosságának biztosítása, valamint a szünetmentesség lehetővé tétele a kivitelezési ütemek között, továbbá a végleges állapotba került területek továbbépítése során."

Ezt a felhívást az ajánlatkérő tavaly december 17-én visszavonta. Az indok: a potenciális ajánlattevők által feltett sok kérdést nem lehetett határidőben megválaszolni. A kormány 2021. szeptemberében - határozatban - az az évi központi költségvetésből több mint 4 milliárd, míg a 2022-esből  5,038 milliárd forinthoz juttatta a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-t.