Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hatalmas fejlesztések zajlanak a hazai gázhálózat központjában, Városföldön mondta Ferencz I. Szabolcs, az FGSZ Földgázszállító Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak.

A gázközpont átalakítása a cég legnagyobb beruházása, amely a szerb–magyar interkonnektor kialakításának része. Városföld a beruházás után bármely irányból fogad majd földgázt - Horvátországból, Romániából, Ukrajnából, Ausztriából, Szlovákiából vagy Szerbiából -, és bármely irányba képes lesz továbbítani is. A szállítások október 1-jén már el tudtak indulni, és az átalakításoknak köszönhetően a délről érkező gázt az eddiginél jóval alacsonyabb költséggel tudják majd eljuttatni az ország bármely pontjára.

A társaság nemrég zárta le a 23 milliárd forintos nagy projektet, amellyel lehetővé vált a Szerbia felőli behozatal elindítása. Ennek révén olyan kiegyensúlyozottá vált az ország ellátásbiztonsága, mint még soha korábban - mutatott rá az elnök-vezérigazgató. Megjegyezte, hogy az Ukrajna felőli import mértéke ugyanakkor esett, és megszűnt a tranzit is, ám szerinte az ukrán–magyar vezeték stratégiai fontosságán kevéssé változtat egy ideiglenes forgalomcsökkenés.

Ferencz I. Szabolcs beszámolt arról, hogy az import diverzifikálása érdekében az FGSZ és szlovéniai partnere egy évi 1,5 milliárd köbméter kapacitású interkonnektor létesítésére készül, a beruházáshoz uniós támogatást szeretnének igénybe venni. Szlovéniai partnerükkel a közös projektjavaslatot aukcióztatniuk kell, ez 2022-re várható. Sikeres, azaz bizonyos arány fölötti kapacitáslekötés esetén a következő évben indulhat a beruházás. Az európai összekapcsolódási eszközalapból a beruházási javaslat 50 százalékos európai uniós támogatást céloz meg, a fennmaradó 50 százalékot pedig az aukció által, piaci alapon finanszíroznák.

A társaság emellett már vizsgálja a hidrogén vezetékes szállításának lehetőségét. Ferencz I. Szabolcs megjegyezte: egyelőre nem kiforrott technológia sem a hidrogén előállítása, sem a hidrogéncellák használata, sem a gáz szállítása. Ezért kezdetben néhány térfogatszázaléknyi hidrogén kerülhet a gázvezetékbe, de szerinte már ez is segítheti a gyártás felfutását és a hidrogénpiac kialakulását. Tájékoztatása szerint az MVM Akvamarin projektjéhez kapcsolódva Kardoskúton indult egy kísérleti projekt, amely a hidrogén tárolására és szállítására összpontosít.

Az elnök-vezérigazgató sikeresnek értékelte a 2019-es és a 2020-as évet, amikor még fontos volt Magyarország tranzitszerepe, és a gázigény sem csökkent jelentősen a vírus hatására. Az idén az év elején azonban a régió jellemző szállítási útvonalai megváltoztak, a korábban Magyarországon áthaladó tranzit nagy része már Bulgária felől érkezik Szerbiába és Boszniába, ezért várakozásai szerint 2021 mindenképpen gyengébb év lesz.

A jövő évben azonban ismét javulhat az eredményük, amit arra alapoznak, hogy dél felől reményeik szerint több gáz éri el az országot, és nőhet a szállítás észak felől is a lengyel–szlovák interkonnektor átadásával. Ez utóbbi újabb forrás elérését teszi lehetővé.

Ferencz I. Szabolcs jelezte: középtávon abban bíznak, hogy beindul a fekete-tengeri gáztermelés, és Románia felől is akkora mennyiség érkezhet, amelynek felhasználásában és tranzitálásában az FGSZ számottevő szerepet tölthet be.