Az emberek életében a pénz fontos szerepet tölt be, a pénzügyi döntések mögött pedig gyakran nemcsak racionális, hanem lélektani tényezők állnak.

A Financiológus rovat olvasói levelekre épül, és szándéka szerint olyan embereknek segít, akik széles értelemben véve valamilyen pénzügyi problémával néznek szembe.

Lehetőleg olyan kérdéseket válaszolnak meg a szakértők, segítenek a döntésben, amelyek sokakat érdekelnek, és amelyek sok családban okozhatnak konfliktusokat.

Olvasónk írta:

Tisztelt Financiológus!

Két éve házasodtunk össze a férjemmel, albérletben élünk jelenleg. Én 28 éves vagyok, ő 34 éves, mindketten diplomások vagyunk, dolgozunk, és tudunk félretenni pénzt a keresetünkből. Takarékosan élünk, minden fillért megfogunk, nem járunk szórakozni, nyaralni, szinte ruhákat sem veszünk, de így is lassan haladunk, 3 millió forintunk van eddig a bankban, havonta körülbelül 100 ezer forintot tudunk megspórolni, a többi elmegy a kiadásokra, az albérletre.

Szeretnénk gyerekeket néhány éven belül, de úgy érzem, bármennyire is spórolunk, kilátásunk sincs arra, hogy annyi pénzt összegyűjtsünk, amiből saját lakást vehetnénk vagy építkezzünk a mostani ingatlanárak mellett. Ráadásul Budapesten élünk, ott szeretnénk lakást, vagy olyan helyen a közelben, ahonnan be tudunk járni dolgozni. Azok szerencsések, akiknek a szülők tudnak adni támogatást, vagy örököltek, míg a mi szüleink még élnek, és egészségesek szerencsére, viszont szegény emberek.

Én úgy látom, az egyetlen kiút ebből a bankhitel lenne, a férjem viszont hallani sem akar róla, miután a szülei nagyon megjárták annak idején a devizahitellel. Már sikerült visszafizetniük, de azóta ő is, és az egész családja is hitelellenes, teljesen elutasítanak minden ilyen megoldást. Ha szóba kerül a téma otthon, csak veszekedés lesz belőle. Még a babaváró hitellel szemben is elutasító, pedig szeretnénk gyereket öt éven belül, így jogosultak lennénk rá. Közben látom, hogy a környezetemben sokan már vásároltak saját lakást hitelből, kaptak hozzá állami támogatást is milliókat, mi pedig minden ilyen lehetőségből kimaradunk, ha nem veszünk fel hitelt, és nem tudunk lakáshoz jutni.

Mit tanácsol? Mit tehetnénk, hogy saját lakásunk is lehessen, és a házasságunk se fusson zátonyra a viták miatt?

Tisztelettel: Gréta

A Financiológus válasza:

Kedves Gréta!

A helyzete nem könnyű, de alapvetően jól látja, valóban a banki hitelfelvétel a megoldás az önök számára, ha saját lakást szeretnének vásárolni, hiszen nincs elég készpénzük. Azt is jól látja, hogy valószínűleg megérné ez önöknek, hiszen a gyereket vállaló házaspárok saját tulajdonú lakáshoz jutását a magyar állam is támogatja többféle programmal, tényleg több millió forintnyi ingyen pénzt hagynak bent a rendszerben, ha nem vásárolnak vagy építenek saját lakóingatlant.

A családok otthonteremtési kedvezménye (csok) például 600 ezertől 10 millió forintig terjed – attól függően hány gyermeket terveznek, és új vagy használt ingatlant vásárolnak. Ha még az idén vásárolnak lakást, és fel is újítják, a felújításokra is igényelhetnek 3 millió forintnyi állami támogatást. Nem elhanyagolható az a kedvezmény sem, ami az államilag támogatott hitelprogramokhoz jár.

A felújítási hitelre és a csok mellé igényelhető hitelre kamattámogatást fizet az állam. A babaváró hitelnél pedig nem csak a kamatot fizeti meg az állam, de a második gyerek megszületése után a tartozás 30 százalékát, a harmadik gyereknél pedig a teljes összegét elengedik. A jelzáloghitelek egy részét is elengedik, ha gyermekáldás érkezik a családba, a második gyerek után egymillió, a harmadik után négymillió, majd minden újabb gyerek után további egymillió forintot engednek el a hitelből.

Azt javaslom, ezek alapján készítsen többféle részletes tervet, és ha egyszer nyugodt körülmények között tud beszélni a párjával erről, akkor vezesse ezeket elő. Nézegessen olyan ingatlanokat, amelyek megfelelnének az elképzelésüknek, és rakja össze azt a tervet, amellyel megvásárolhatók. Legyen benne a tervben pontosan a hitel összege és az összes állami támogatás is, a visszafizetendő összegekkel együtt. Ehhez akár valamelyik hiteltanácsadó cég segítségét is kérheti, az ilyen szolgáltatók naprakészek az igényelhető állami támogatások, kedvezmények világában.

Mérje fel a kockázatokat is, mivel jár, ha valami balul ütne ki, például nem születik meg időben a baba, vagy történik valami baj a családban. Legyen mindegyik változatra egy-egy számítása. A kockázatokat részben menedzselni is lehet, léteznek például olyan biztosítások, amelyek munkanélküliség, betegség, rokkantság esetén kifizetik a banknak a hitelek törlesztőrészletét, vagy súlyosabb rokkantság, halál esetén a teljes tartozást is akár. Ezt is nyugodtan beleveheti a kalkulációiba.

Ha megvan a kész terve, és kijött a matek, hogy biztonsággal fel tudják-e venni a lakáshitelt, akkor mutassa meg a férjének, sőt adja oda neki akár írásban is, hadd tudjon nyugodtan gondolkozni rajta. Rágja át, aludjon rá néhányat. Ha valóban racionálisak az érvei a hitelfelvétel mellett, és a kockázatok is valóban vállalhatóak, akkor talán meggyőzhető lesz.

Ha mégsem, akkor két megoldás lehetséges. Az egyik az, hogy a férjét kihagyja a hitelfelvételből, és megpróbál nélküle, esetleg a saját hozzátartozóit bevonva felvenni lakáshitelt, és a saját nevére vásárolja meg az ingatlant. A másik megoldás pedig az, hogy lemondanak a hitelről és a saját tulajdonú ingatlanról, ehelyett maradnak továbbra is albérletben. Higgye el, ez utóbbi sem tragédia feltétlenül, bérelt lakásban is szépen fel lehet nevelni a gyerekeket.

Üdvözlettel:

Financiológus

Ha Önnek is bármilyen pénzügyi kérdése, problémája akad, írjon nekünk bizalommal a [email protected] címre!